Létrehozva: 2020.05.11.

Elképesztő, egy kislány miatt fogyott le 20 kilót Schmuck Andor

A Tisztelet Társáságának elnöke most mindent megtesz, hogy megtalálja a kislányt.

Teljesen átlagosnak indult, mégis sorsfordítóvá vált egy januári nap Schmuck Andor számára. A Tisztelet Társaságának elnöke egy rutinvizsgálaton volt az orvosánál, amikor végzett, a váróteremben megpillantott egy cserfes kislányt. A kislány szavai mindent megváltoztattak!

Fotó: Schmuck Andor

„Amikor kijöttem a nagyon tisztelt és szeretett Csák doktornőtől, egy 6-7 éves kislány üldögélt a váróban a nagymamájával, és ezt mondta: Mama, a bácsi miatt miért kellett ennyit várni? Nem is beteg, csak kövér” – kezdte a Ripost-nak Schmuck, aki ezután hazafelé indult, de végig a kislány szavai jártak a fejében. Be kellett látnia, hogy teljesen igaza volt. A politikus ezután kezdett szigorú diétába, és már 20 kilóval kevesebbet mutat alatta a mérleg.

Fotó: Schmuck Andor

”Amiért az orvoshoz járok, az mind visszavezethető soványnak nem mondható testalkatomhoz. Így este megmondtam a feleségemnek, Eszternek, hogy új világ kezdődik. Azóta eltelt több mint 3 hónap, és több mint 20 kilónak mondtam búcsút. Nincs csodaszer, nincsenek módszerek, nincsenek tanácsadók, csak önfegyelem. A már 100 napja tartó diétának köszönhetően minden egészségügyi értékem javult. A copfos kislánynak nem tudom elégszer megköszönni őszinte szavait„ – hálálkodott Andor.

Fotó: Schmuck Andor

Schmuck most mindent megtesz, hogy megtalálja a kislányt, hiszen igazi jótevőnek tartja. Sőt, azt is felajánlotta, hogy a kislányt és családját meglepi egy kényeztető wellness hétvégével!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén