Létrehozva: 2019.02.28.

Bizonyított a kocsmában: ezt eddig titkolta magáról Katalin hercegné

A hercegné és Vilmos herceg remekül érzik magukat munka közben is, és ha kell, bebizonyítják, hogy a sörcsapoláshoz is értenek.

Katalin hercegné és férje, Vilmos herceg szerda este a belfasti Empire Music Hallban jelent meg, a hercegi pár ugyanis egy észak-írországi kétnapos látogatáson vesz részt.

Cambridge 37 éves hercegnéje láthatóan nagyon élvezte az esti programot, a hely bárjában ugyanis a sörcsaphoz lépett és csapolni kezdett. Katalin az esti partit azzal kezdte, hogy férje mellett állva csapolt egy korsó Harp Ice lágert, mintha mindig is ezt gyakorolta volna. A hercegné teljesítményét kitörő taps fogadta, majd Vilmos hercegen volt a sor. A herceg is kitett magáért, s azzal kommentálta tettét, hogy az általa csapolt korsó:

Tökéletes… Elég jó lenne egy reklámba is.

Az est folyamán a háromgyerekes hercegné egyébként nem csak kocsmáros tehetségével, de elképesztő megjelenésével is lenyűgözte vendéglátóit. Katalin egy 1590 fontos (csaknem 600 ezer forint) Missoni ruhát viselt, magassarkúja pedig 505 fontba (átszámítva nagyjából 187 ezer forint) került.

A hercegi pár azután látogatott el Észak-Írországba, hogy II. Erzsébet felhívta a figyelmet, tiszteletre és közös álláspontra van szükség az országgal – írja a Daily Mail.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kensington Palace (@kensingtonroyal) által megosztott bejegyzés,

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti