HŰHA

Berki a NAV-ot arra kéri, bizonyítsa be, hogy sokat keresett

10 milliós adótartozást akarnak bevasalni Berkin, de az izomceleb nem érti, hogy halmozhatott fel ekkora összeget. Hivatalosan ugyanis nem Magyarországon él, és cégei sem itthon tevékenykednek.
  • Szerző: Ripost

Évek óta izgatja a közvéleményt, hogy miből él luxuséletet Berki Krisztián. Ugyanerre kíváncsi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is, amelynek munkatársai szorgosan kutattak, és találtak is egy több mint tízmillió forintos adótartozást a vállalkozó számláján. Az Édes élet sztárja eddig nem szólalt meg ez ügyben, a Borsnak viszont most elismerte, hogy vizsgálat folyik ellene.

Berki neve vasárnap tűnt fel a NAV feketelistáján, a lap munkatársai napokig próbálták utolérni, végül Geszetsi Károly filmjének castingján találtak rá, és tették fel kérdéseiket.

"Sosem titkoltam, hogy folyamatos NAV-vizsgálat van körülöttem, aminek én kifejezetten örülök, mert ezáltal megtudja az ember, hogy mi az, amit jól csinál, vagy mi az, amit esetleg rosszul" – magyarázta Berki, aki azt mondta: a jelenlegi vizsgálatról hivatalosan még nem kapott értesítést. Ez egyébként örök problémája a NAV-nak, mivel Berkinek külföldi lakcíme van, így nehézkes a kézbesítés.

Berki szerint az, hogy a neve fent van a listán, még nem jelent semmit. "Csak a vizsgálat után derül ki, hogy valóban van-e tartozásom. Eddig sem bújtam el senki elől, ezután sem fogok. Egyébként pedig 2006 óta külföldön élő magyar állampolgár vagyok, tehát elég nehéz összeszednem adótartozást, ha nem ebben az országban tevékenykedem" – közölte Berki, aki két magyarázatot talált arra, hogy akkor mégis hogyan szerepelhet a neve a listán. Az egyik az lehet, hogy az adat már régen nem valós.

"A másik, hogy ezek szerint nagyon gazdag vagyok. Ha több mint tízmillió forint adót nem fizettem be, akkor ennél valószínűleg sokkal többet kerestem, és remélem, hogy ezt a NAV be tudja bizonyítani" – fogalmazott a híresség.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?