RETRO RÁDIÓ

Váratlan fordulat: maradandó fogyatékosságot okozott Lovasi

Váratlan fordulat: maradandó fogyatékosságot okozott Lovasi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 04. 08:15

Az orvosszakértői vélemény alapján módosult a zenész ügyében a vádirat.

Mint arról a Ripost beszámolt, közúti baleset gondatlan okozása miatt hallgatta ki a rendőrség Lovasi Andrást, aki tavaly március 27-én okozott balesetet Budapesten, a Dózsa György út és a Damjanich utca sarkán.

Két rendőr sérült meg a balesetben, miután Lovasi András elnézte a közlekedési lámpát és szabálytalanul hajtott be a kereszteződésbe, ahol letarolt egy szabályosan közlekedő rendőrautót.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Nemrégiben elkészült az orvosszakértői vélemény, amely akár az ítélet súlyosságát is befolyásolhatja. Ugyanis kiderült, a baleset egyik sértettje maradandó fogyatékosságot szenvedett a karambol következtében, így a Lovasira kiszabható büntetési tétel akár három évig tartó szabadságvesztés is lehet – írja a Blikk.

„A kérdezett ügyben – a sértett által már a bírói szakban csatolt további orvosi iratokra figyelemmel – a Pesti Központi Kerületi Bíróság az igazságügyi orvos szakértői vélemény kiegészítését rendelte el, amely megállapította, hogy a közlekedési baleset a sértettnél maradandó fogyatékosságot eredményezett. Erre az új körülményre figyelemmel a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a vádirati tényállás módosítása mellett a cselekmény jogi minősítését is maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségére módosította – írta a lap megkeresésére dr. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyésze.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.