FÜLES

Újabb tesztet csináltatott a koronavírusos magyar énekes: itt az eredmény

Skrapits Erik két hete tudta meg, hogy fertőzött.
  • Szerző: Ripost

A No Thanx zenekar egykori frontembere, Skrapits Erik az Instagram-oldalán jelentette be, hogy kimutatták a szervezetében a koronavírust. Az énekes márciusban tért haza a családjával Mexikóból, a kéthetes kötelező karantén után pedig orvosa tanácsára elvégezték rajtuk a tesztet, ugyanis Erik elvesztette a szaglását.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Skrapits Erik / Facebook

„Miután hazajöttünk Mexikóból, két hétig kötelező karanténban voltunk. Mielőtt ez lejárt volna, a háziorvosom felhívott minket és érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Mondtuk, hogy teljesen jól vagyunk, azt leszámítva, hogy én huzamosabb ideje nem érzek illatokat. Mivel ez az egyik tipikus tünete a koronavírusnak, elrendelték a tesztet, ami pozitív lett...” – kezdte a -nak Erik, aki nagyon megdöbbent, mikor megkapta az eredményeket, hiszen abszolút egészségesnek érezte magát. Természetesen a feleségén is elvégezték a tesztet, neki negatív lett az eredménye, kislányukat azonban csak a második alkalommal tesztelték. Az énekes ekkor már nem csak a saját, de gyermeke eredménye miatt is aggódhatott.

„Nagyon örülök, ugyanis negatív lett a második tesztem! Most úgy érzem magam, mint a 20 év után szabadult rabok, igazából azt sem tudom, mit kezdjek ezzel a nagy szabadsággal. A másik jó hír, hogy a lányok tesztje is negatív lett! Ennek ellenére most túl sok változás nem lesz az életünkben, egy jó darabig még itthon leszünk, és bízunk abban, hogy minél előbb vége lesz ennek a helyzetnek” – jelentette be a jó hírt Erik.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?