tóth gabi
Az autójában lett rosszul a belvárosban, a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni.
56 éves korában életét vesztette Gesztesi Károly. A Ripost információi szerint a színművész az autójában lett rosszul Budapest belvárosában szombat délután. A szemtanúk szerint a mentők percek alatt a helyszínre értek, de az életét már nem tudták megmenteni. Próbálták újraéleszteni, de nem sikerült.
Gesztesi Károly valószínűleg szívinfarktust kapott.
Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.
Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadfoglalkozású volt.
Színházi szerepei mellett olyan filmekben játszott, mint például a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi.
Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, többek között a Shrek című animációs filmben ő volt a főhős Ogre magyar hangja.