Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.03.06.

Táncos videója miatt szedik szét a kommentelők Tóth Andit

Tóth Andi most már a TikTokon is kapja az ívet. Mint kiderült, egy táncos videó miatt akadtak ki rá az emberek.

Tóth Andi egy pár másodperces videóban adott elő egy táncot a legújabb dalára, azonban nem igazán nyerte el az emberek tetszését vele. Bár az énekesnő szemmel láthatóan a követőinek szeretett volna kedvezni ezzel a felvétellel, úgy tűnik, mindig akadnak majd olyanok, akik belekötnek.

Tóth Andi videója nem nyerte el az emberek tetszését

Sokan úgy vélik, hogy a tánc, amit előadott túl lett tolva, nagyon erőltetett: nem csak a mozgása, de a mimikája miatt is.

„A dal jó, de ez tényleg fura videó” – írta valaki, de sajnos ennél keményebb hozzászólások is érkeztek a videóhoz.

„Mit csinálsz, bocsi? A drog rossz Andika” – fogalmazott az egyik kommentelő.

 

origo.hu

Jürgen Klopp döbbenetes dolgot mondott, Szoboszlait is érinti

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?