RETRO RÁDIÓ

„Nem kereskedtem drogokkal” – márciusi tárgyalását várja Árpa Attila

„Nem kereskedtem drogokkal” – márciusi tárgyalását várja Árpa Attila
Bors
Szerző
Bors
Létrehozva2022. 01. 14. 08:40

A vádlottak padjáról kell tisztáznia a színésznek, hogy bűnös-e kábítószer-kereskedelemben. Ha elítélik, 2–8 évig tartó szabadságvesztés várhat rá.

A drogterjesztéssel megvádolt Árpa Attila ellen 2019-ben indult nyomozás, miután egy csapatnyi rendőr tört rá és a barátaira. A színész-rendező az órákig tartó helyszínelés után az újságok érdeklődésére azt mondta, hogy egy készülő filmjéhez tartanak kellékpróbát, ezért találtak nála por állagú koffeintablettát és fájdalomcsillapítót, majd hozzátette, hogy aranyos drogkereső kutyák jártak a lakásában.

A történet azonban korántsem olyan vicces, mint amilyennek a rendező elsőre beállította. Ha beigazolódnak a vádak, akár kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Egy időre magához költözteti anyukáját Attila

A Bors érdeklődésére az ügyészség ugyanis azt közölte, hogy idén március elsején bíróság elé kell állnia Árpa Attilának.

A Bors megkereste a színészt is, aki tisztában van a tárgyalás időpontjával, és nagy meglepetésünkre már várja is az első ülést.

„Jobban várom azt a napot, amikor végre bíróság elé kerülök, mint az ügyészség. Ezt bizton állíthatom” – kezdte a Bors megkeresésére Árpa Attila. – „Továbbra is azt tudom mondani, amit eddig, nevetséges az egész ügy, nem kereskedtem drogokkal, ezért nincs mitől félnem. Örülök, hogy elkezdődik a tárgyalás, mert végre lehetőségem lesz megvédeni magam” – mondta eltökélten a színész.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.