Létrehozva: 2020.06.29.

Óriási fordulat, így néz ki most Andy Vajna sírja

Az elmúlt két napban gőzerővel folytak a munkálatok a Fiumei úti sírkertben, de végre teljesen elkészült az a síremlék, ami igazán méltó a tavaly januárban elhunyt Andy Vajnához.

Az eredeti terv szerint már tavaly decemberben végleges formát kapott volna Andy Vajna magyarországi síremléke a Fiumei úti sírkertben. Egészen mostanáig azonban úgy tűnt, minden összeesküdött a terv ellen! Először a koronavírus-járvány akasztotta meg a munkálatokat, majd a pocsék időjárás miatt kellett leállítani a folyamatot.

Fotó: MTI

„A mindennapos esők úgy feláztatták a síremlék körül a talajt, hogy a darus kocsi sokáig nem tudott odaállni, pedig minden alkotóelem elkészült már hetekkel ezelőtt. Végül csütörtökön tudtuk elkezdeni a munkálatokat, pénteken pedig befejezték a fiúk” – kezdte a Ripost-nak Pap Lajos, kőfaragómester, aki úgy tudja: Vajna Tímea július 5-én érezik Magyarországra. Vélhetően első útja imádott férje nyughelyéhez vezet majd.

Lássuk, milyen elemek díszítik az elkészült síremléket, ami valóban méltó a filmügyi kormánybiztos szellemiségéhez és munkásságához. Már márciusban elkészült egy 3,5 méter magas görög kőoszlop, arról omlik le az 5 méter hosszú filmszalag fémből. Ebben a filmszalagban található három darab háromdimenziós festett üveg kép is: egy jellegzetes Vajna, egy részlet a Terminátorból és egy a Rambóból.

Andy Vajna sírja
Fotó: Keller Mátyás

Mivel Andy nagyon szeretett szivarozni, a pöfékelés szinte a védjegyévé vált, egy szivarhamutartó is került a sírra, benne egy elhamvadt szivarral...

Andy Vajna sírja
Fotó: Keller Mátyás

Az impozáns emlékhely talán leglátványosabb eleme az az alvó oroszlán, amiről sokan azt hitték, a Metro Goldwyn Mayer üvöltő oroszlánjának megpihent mása, de valójában egész mást szimbolizál. Mivel Andy az Oroszlán jegyében született és Timi szerint egyébként is olyan oroszlános természete volt, ezért a kőfaragó egy nyugvó, de erős, aprólékosan kidolgozott oroszlánt készített ami azt mutatja, ez az életút már lezárult.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin