Létrehozva: 2021.09.17.

Meglepő fordulat: L.L. Juniort kizárták elhunyt kisfia ügyéből

Mindössze a hallgatóság soraiban foglalhat helyet kisfia gázolásának bírósági tárgyalásán. Napokon belül fordulat állhat be az ügyben, készülnek a bírósági papírok.

Gondatlanságból elkövetett emberölés a vádjával nyújtotta be nyomozóhatóság az ügyészséghez a papírokat Hopp Csilla ügyében, melyben hamarosan áttörés várható.

L.L. Junior volt párja 2019. augusztus 31-én Zuglóban akart átkelni egy társasággal és a kisebbik fiával egy zebrán. A nagyobbik fia, Lacika már előrébb járt, Dávidka pedig egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezét az anyja szorításából, és át akart szaladni a testvéréhez. Egy arra szabályosan közlekedő autó elé lépett, a balesetet sajnos nem élte túl az akkor hároméves gyermek. A borzasztó tragédia a szülők mellett az egész országot sokkolta, és bár az elején többen – köztük LL. Junior is – az édesanyát hibáztatták, később mindenki belátta, hogy aligha tudta volna megakadályozni a balesetet.

Fotó: Máté Krisztián
Ripost

A kisgyermek halála ügyében hivatalból indított nyomozást a rendőrség, és hiába kapta meg az anya a legnagyobb büntetést az élettől, amit csak kaphatott, a felelősséget a jog szerint meg kell állapítani. Az ügy komoly visszhangot váltott ki, az Árva Szülők Alapítvány például petíciót indított, azért, hogy Csillát ne ítéljék el. A tét nagy, hiszen a gondatlan emberölés vétségét egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik.

A petíciót eddig körülbelül 1500 ember írt alá, köztük L.L. Junior is, aki szívesen képviselte volna az elhunyt fia érdekeit a bíróságon, de őt kizárták az ügyből.

A kizárás és a bírósági tárgyalás további részleteit keresd a szombati Borsban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csodaszép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna