Létrehozva: 2021.01.14.

Kilenc év után végre kibékült Bangó Margit és lánya: „Úgy tudunk beszélni, mint előtte soha”

Egy telefonhívásnak köszönhető a békülés. Azóta szorosabb a kapcsolat köztük, mint valaha.

A 2020-as év nem a járvány, hanem elsősorban azért lesz emlékezetes Bangó Marika számára, mert kibékült az édesanyjával. Drámai pillanat volt, amikor 9 év után meghallotta Bangó Margit hangját a telefonban.

Hiszen hosszú ideig Margit és Marika szóba sem állt egymással. A sebek viszont mostanra begyógyultak de sok év kellett ahhoz, hogy képesek legyenek felülemelkedni mindezen. Végül tavaly a nagymama Mónika lányát hívta fel telefonon. Ám azután Marika is szükségét érezte, hogy beszéljen vele.

„Szó szerint megrendített. Ennyi idő elteltével ez nem meglepő. Egy fél órát teljes sokkban voltam, és utána azt mondtam: beszélek vele, és visszahívtam. Több mint öt órán át beszéltünk, és rengeteget sírtunk. Nem normális dolog az, hogy egy anya és a lánya ennyi időn át ne beszéljen egymással”árulta el a Storynak Marika, aki azt is elárulta, hogy jóval szorosabb a kapcsolat köztük, mint valaha.

Kilenc év után kibékült Bangó Margit és lánya, Marika. „Most hatalmas lépést tettünk egymás felé, és úgy tudtunk... Közzétette: Story2021. január 14., csütörtök

„Most van közöttünk egy élő anya-lánya viszony: átjárunk egymáshoz, és telefonon is szoktunk beszélgetni. Az igazat megvallva, soha sem volt ennyire jó kapcsolatunk, soha nem engedtük magunkhoz ennyire közel a másikat. Mindketten olyan nők vagyunk, akik nem szeretnek beszélni a problémákról, fájdalmakról, negatív dolgokról, így aztán nem is tudtuk soha átbeszélni a dolgokat” – tette hozzá Bangó Marika.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin