FÜLES

Így lépne túl a gyászon, élete legnehezebb napjára készül Vajna Tímea

Megválik az özvegy Andy Vajna személyes tárgyaitól, amiket az érdeklődök egy árverésen meg is vásárolhatnak. Kalapács alá kerül többek között a producer autója, festmények és forgatókönyvek, amelyeknek a kikiáltási értéke több mint 72 millió forint.
  • Szerző: RIPOST

December 7-én kalapács alá kerülnek Andy Vajna vagyontárgyai a Nagyházi Galéria és Aukciósház árverésén. A gyűjtemény többek között magában foglalja a producer személyes tárgyait, filmes relikviáit, festményeit, valamint az egykori budapesti otthonából is több bútordarabra lehet licitálni.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Vihető például egy ezüstözött étkészlet mindössze 38 ezer forintos kikiáltási áron, amit a producer még édesanyjának ajándékozott, de megvásárolható az íróasztallá átalakított rulettasztala, vagy egy thaiföldi szivartartója is. A legtöbb darabra 100 ezer forint alatti kikiáltási ártól lehet licitálni, ám nagyobb értékű vagyontárgyak is kalapács alá kerülnek.

Fotó: MTI

Vajna Bently Continental kabriójától nehezen vált meg a producer özvegye, elmondása szerint azért, mert még mindig érzi rajta Andy szivarjának az illatát. Aki lecsapna erre az autóra, annak minimum 10 millió forintot kell ajánlania. Emellett egy Munkácsy Mihály-festmény is eladósorba került. A Krisztus Pilátus előtt (tanulmányfejek) című kép 28 millió forintos kikiáltási áron szerepel a gyűjteményben, de nemcsak a művészetek kedvelőire, hanem a filmrajongókra is gondoltak. A díszpéldányos forgatókönyvek mellett olyan relikviára is lecsaphatnak az érdeklődök, mint a Rambo-kések, aminek értéke 20 millió forintról indul. Az aukció kikiáltási árának az összértéke több mint 72 millió forint.

Lapunk megkereste a Nagyházi Galéria és Aukciósházat, hogy érdeklődjön az árverésről. Mint megtudtuk, kivételes alkalom, hogy ilyen licitet indítsanak, ugyanis a galéria nem szokott foglalkozni ilyen jellegű személyes tárgyakkal, ám mégis rábólintottak az özvegy kérésére.

„A galériánk alapvetően ilyen tárgyakkal nem szokott foglalkozni, az érdekessége és egyes tárgyak miatt került átvételre. Az Andy Vajna- gyűjtemény árverezése a 251. aukciónk a sorban, ezelőtt nem volt hasonlóra példa” - kezdte lapunknak a Nagyházi Galéria és Aukciósház munkatársa, aki azt is elárulta, hogy már most hatalmas kíváncsiság övezi az árverést.

Ha kíváncsi vagy a további részletekre és az árverésre került tárgyakra, akkor keresd a napilap szerdai számát az újságárusoknál!