Létrehozva: 2021.10.15.

Hoppá: Palik és új szerelme már a gyerekeket is együtt hozza el az iskolából

Lencsevégre kapták, ahogy Palik László és új kedvese együtt mennek a gyerekeikért az iskolába.

Nem olyan régen robbant a hír, hogy Palik László és Marsi Anikó kapcsolata több mint 16 év után tönkrement. Mindenkit meglepett a hír, hogy ennyi idő után szakított a páros, azóta azonban Exathlon Hungary műsorvezetője nem tétlenkedett, máris rátalált az új szerelem.

Palik László egy negyvenes ügyvédnőt szeret (Fotó: Instagram)

Palik új kedvese egy kisgyermekes ügyvédnő, Petra, akivel már közel húsz éve ismerik egymást, de csak most fordult komolyabbra a kapcsolatuk.

A párost eddig nem nagyon tudták lencsevégre kapni, most azonban egy szemfüles embernek sikerült lefotóznia őket, ahogy együtt mennek a gyerekekért az iskolába. A róluk készült fotókat itt lehet megtekinteni.

Úgy látszik, Palikra végérvényesen rátalált a szerelem, és most már nem is próbálja titkolni. De vajon mit szól ehhez volt párja, Marsi Anikó?

Egy ismerős szerint Anikó ismeri Petrát, sőt kedveli is. Fontos neki, hogy ki van Laci mellett, hiszen a közös fiaik örökre összekötik majd őket, és nem mellesleg Marsi Anikó is új párra lelt nemrégiben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be