Létrehozva: 2021.05.11.

Forgács Gábort megváltoztatta a betegsége: „Ha el kell menni, hát el kell menni”

A színész a rákkal való küzdelme óta először állt a kamerák elé, megdöbbentő vallomást tett. Azt is elárulta, hogy érzi magát.

Forgács Gáborral egy évvel ezelőtt, tavasszal közölték az orvosai a drámai diagnózist: rákos megbetegedésben szenved. Azóta pedig több fájdalmas megpróbáltatáson is túlesett, amiről elsőként a LifeTV-n, az Ébredj velünk Extra című műsorban beszélt.

Mint elárulta, hiába próbálta könnyen venni a betegségét, mint az élet más dolgait, egész egyszerűen nem tudta felfogni, ami vele történt. Nagy traumaként élte meg, hogy közölték vele: megtámadta a rák. A műsor után a Bors is felkereste a legendás színészt, aki szerint a betegsége okán rossz irányba változott.

A mûvész jelenleg egy speciális injekciós kúrát kap, de az elkövetkezô öt évben további kontrollvizsgálatok várnak rá

Fotó: Bors

„Biztos vagyok benne, hogy mentálisan komoly változásokon mentem át, és sajnos negatív irányba... Eltűnt belőlem az a fajta önbizalom, tettrekészség, ami régebben volt. Kicsit „fellassultam, így szoktam fogalmazni. De legyünk őszinték, nincs vége a harcnak... ennek még nincs vége” – mondta a lapnak Forgács Gábor.

„Az ember egy ilyen helyzetben óhatatlanul azon kezd el gondolkodni, hogy a hátralévő időben mi az, ami fontos lesz, és mi az, ami kevésbé. Amikor megtudtam, hogy mi a bajom, kilátástalan volt.... Csináltam egy leltárt. „Forgács” – mondtam magamnak. Volt 72 csodálatos éved, voltál sztár többször is, olyan emberekkel ismerkedhettél meg és dolgozhattál együtt, akik a szakmában fogalmak voltak. Úgy gondoltam, hogy állok elébe annak, ami jön. Ha pedig el kell menni, hát el kell menni” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Akkora a baj Pécsett, hogy a rendőrség engedélyezte a vadászatot a belvárosban

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hihetetlen: ezt a ruhadarabot tilos György hercegnek viselnie

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései