tóth gabi
Meghan hercegné beperelt egy újságot, amiért az lehozta az apjának írt levelét. De most egyre több dolog derül ki róla...
Meghan hercegné azt állította, hogy az apját zaklatta és megnyomorította a sajtó, ezért is perelte be a Mail on Sunday lapot, amely lehozta a Thomas Markle-nek írt levelét. Azt is állította, a lap ezzel súlyosan megsértette a magánélethez való jogát.
Csakhogy az érvelésében ellentmondások vannak. Ugyanis kiderült, hogy ő maga engedte meg a barátainak, hogy kiteregessék a szennyesét a lapoknak és nyilatkozhattak az apjához fűződő viszonyáról is. Emiatt jogosan tette fel a lap ügyvédje a kérdést: ebben az esetben akkor mégsem ragaszkodott annyira a magánélethez való jogához?
A másik dolog, amelyre fény derült az ügy kapcsán, hogy Meghan már két évvel a botrány kirobbanása előtt sem beszélt az apjával, így fogalma sem lehetett arról, Thomas Markle hogyan élte meg a sajtó megkeresését, ahogy abban sem kérte a véleményét, hogy mit tegyen a nyilvánosságra került levél ügyében.
A perben ez akár fordulópont is lehet, a Mail on Sunday ugyanis követeli Meghantól, hogy bizonyítsa be, hogy a sajtó zaklatta és megnyomorította az apját. Bizonyítékokat várnak a hercegnétól arra is, hogy mindezt Thomas Markle mondta volna a lányának. Hiszen ha nem is beszéltek, akkor honnan tudná ezt a hercegné olyan biztosan?
Meghan azzal is megvádolta a lapot, hogy éppen miattuk mérgesedett el a viszonya az apjával. Erre azonban szintén nem tud bizonyítékot felmutatni, és ugyancsak beszédes, hogy két évig még csak Thomas Markle felé sem nézett...
Thomas Markle is megszólalt az ügyben. Azt nyilatkozta, ő maga adta a levelet a sajtónak, bár csak részleteiben, mivel úgy érezte, meg kell védenie magát. Meghan barátai ugyanis a People magazinnak adott interjúkkal besározták a nevét és nem akarta ennyiben hagyni a dolgot.
De Meghan még így is köti az ebet a karóhoz, hogy ő csak az apját akarta megvédeni és igenis gonoszan manipulálták a levelét pusztán azért, hogy lejárassák és rossz színben tüntessék fel. Az sem érdekli, hogy a saját apja az ellenkezőjét állítja.