Orbán Viktor: Amit felépítettünk megvédhető, és tovább építhető. Mindenki hozzon el mindenkit!

Választás előtti beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel.

– Miniszterelnök úr, interjúk garmadáját adta az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban. Mindent elmondott arról, hogy Magyarország számára mi a tét a holnapi választásokon. De mi a tét önnek személyesen?
– Senki sem szereti, ha szétbarmolják azt, amin tizenhat évig dolgozott. Az ellenfeleink nem is rejtik véka alá, hogy lebontanák azt a polgári, nemzeti gazdaságot és családbarát, keresztény társadalmat, amelyet felépítettünk. Nekem személyesen az a tét, hogy megmarad-e mindaz, amiért dolgoztam, és amiről azt gondolom, hogy a legjobb út az ország számára. De ez nem rólam szól. A tét Magyarország számára sokkal nagyobb, mint nekem személyesen.

– A legutóbbi választás után megtudhatta az egész ország, hogy milyen külföldi pénz áramlott be az önnel szemben felálló politikai erők kasszájába. Ezek voltak azok a bizonyos guruló dollárok. Azóta a helyzet még cifrább lett. Most már országok, magukat civilnek mondó szervezetek, titkosszolgálatok adogatják egymásnak a stafétát. Ön szerint kik az ellenfelei?
– Egy fontos ellenfél kiesett: az amerikai demokraták. 2022-ben ők voltak a magyar ellenzék legfontosabb finanszírozói és politikai támogatói. Első ránézésre azt hihetnénk, hogy ezzel könnyebb lett a helyzet. De közben a hatalomért folyó küzdelem nyersebbé vált. A globalista elit az amerikai vereség után Brüsszelbe húzódott vissza. Ott most több pénz, több eszköz, nagyobb befolyás összpontosul, mint korábban, és ezeket sokkal nyíltabban használják. Elég körbenézni. Franciaországban jogi eszközökkel akadályozzák a patrióta erőket. Németországban titkosszolgálati nyomás alatt tartják az egyetlen valódi ellenzéket. Amerikában pedig nemcsak le akarták venni Donald Trumpot a pályáról, hanem a végén meg is próbálták lelőni. A nyugati politika brutalizálódik, és ez alól Magyarország sem vonhatja ki magát. Az ellenfeleink azok az erők, amelyek fenn akarják tartani a pénz, az üzlet és a politikai hatalom régi elosztási rendjét. A barátaink pedig azok, akik hisznek abban, hogy vissza kell térni a szuverén nemzetek korszakához.

Hirdetés

– A közvélemény-kutatások némelyike szerint az ön ellenfele nagyon vezet, némelyike szerint kicsit vagy egyáltalán nem vezet, de azt azért nem hiszem, hogy ne lehetne kijelenteni: ez a választás az ön számára nagyon nehéz és kiélezett.
– Minden választás nehéz. Még az is, amelyiket végül fölényesen megnyerjük. Kívülről könnyűnek látszhat egy kampány, belülről egyik sem az. Mindegyik más, és mindegyik kemény. A mostani azért különleges, mert most nem az ellenzéki pártokat terelték egy táborba, hanem félretolták őket, és csináltak helyettük valami újat. Ez nem magyar sajátosság, hanem nemzetközi minta. Nehéz helyzet, de nem példa nélküli. A fontos az, hogy a vége most is ugyanaz legyen: győzzünk.

– Ennek a szoros versenynek, amelynek az utolsó óráit éljük, ahhoz is köze lehet, hogy a magyar gazdaság évek óta bukdácsol. A magyar választókat pedig kevéssé vigasztalja, hogy máshol is rossz.
– Mi, magyarok kettős tudattal élünk. Egyrészt pontosan látjuk, hogy a háború, az infláció, az energiaárak és a gyenge növekedés jórészt rajtunk kívül álló okok következményei. Azt is tudjuk, hogy ennyi munkával békésebb időkben jóval előrébb tartanánk. Másrészt ott van a másik tapasztalat is. Visszaépítettük a 13. havi nyugdíjat, a gazdaság kitermeli a 14. havit is, egyszázalékos növekedés mellett 11 százalékos minimálbér-emelést hajtottunk végre, az édesanyák két gyermekkel már adómentesek, megdupláztuk a gyermekek után járó adókedvezményt, megkétszereztük a nemzeti vagyont, az aranytartalékot pedig a harmincháromszorosára növeltük. Vagyis lassabban haladunk, mint szeretnénk, de közben így is olyasmiket hoztunk létre, amire Európában alig van példa. Ez a két érzés egyszerre van jelen az emberekben.

– Gondolja, hogy a nemzetközi helyzet alakulása mellett, és itt tulajdonképpen semmiféle jó hírt nem lehet felsorolni, ezek a vívmányok megőrizhetők lesznek?
– Én ezért harcolok. Jó hírek kívülről valóban nem jönnek. De én sosem a külvilágban bíztam, hanem a magyarok teljesítőképességében. Magyarország nem sziget. Részei vagyunk a világgazdaságnak, az európai gazdaságnak is. Aki azt mondja, hogy ami odakint történik, az ránk nem hat, az vagy nem érti a világot, vagy nem mond igazat. De minden nemzeti gazdaságpolitikának van mozgástere. Mi tudjuk, hogyan kell megválasztani azokat az eszközöket, amelyekkel a legkisebb veszteséggel lehet átvészelni egy válságot. Amit felépítettünk, az megvédhető, és tovább is építhető.

– A Tisza Párt nem beszél világosan ebben a kérdésben, de a hozzájuk közel álló szakértők lényegében mindent el akarnak törölni, amit ön bevezetett.
– Azért, mert ők sosem értettek egyet azzal az alappal, amelyre 2010 óta Magyarországot építjük. Nem fogadták el a családtámogatás logikáját, és azt sem, hogy a társadalmat nemcsak szociális, hanem családi és demográfiai szempontból is szervezni kell. Ők mindent a rászorultság logikájára építenének. Ebben van igazság, de önmagában ez kevés. Ezért támadják a gyermekek után járó adókedvezményt, ezért gúnyolják az élethosszig tartó adómentességet, ezért vörös posztó nekik a rezsicsökkentés és minden olyan eszköz, amely a családokat védi. Nem egy-egy intézkedéssel van bajuk. Az egész gondolkodásmóddal van bajuk. Nem lep meg, hogy a Tisza körül ugyanazok a régi balliberális közgazdászok bukkannak fel, akik 2010 előtt is ugyanazokat a recepteket ajánlgatták. Ezeket egyszer már kipróbálta az ország, és rosszul járt vele.

– Nem tartja ironikusnak, hogy az önt leginkább gyűlölő Tisza-szavazó is jobban jár, ha ön marad a miniszterelnök?
– Nem ironikusnak mondanám, inkább nagyon is emberinek. Még nem találkoztam olyan Tisza-szavazóval, aki azt mondta volna: igazságtalannak tartom a 14. havi nyugdíjat, ezért nem veszem fel. Olyannal sem, aki a védett árak ellen beszél, de a kúton azt kéri, hadd fizessen többet. Ilyen nincs. Az igazság az, hogy ezeknek az intézkedéseknek ők is a haszonélvezői, miközben azokat akarják leváltani, akik mindezt létrehozták. Az emberi lélek nem mindig a logika szabályai szerint működik. 

– Pár évvel ezelőtt szerintem ön sem gondolta volna, hogy lesz egy nagyobb konfliktusforrás Magyarország és Nyugat-Európa között, mint a migráció. És lett: Ukrajna.
– Ezt valóban nem gondoltam volna.

– Nem érzi szerencsétlennek azt a helyzetet, ami Zelenszkij elnök és ön között kialakult? Zelenszkij egy háborúban álló ország elnöke, aki nyilvánvalóan minden szalmaszálba belekapaszkodik a népe és országa túlélése érdekében. Ő nem láthatja úgy, hogy ha Magyarország egyszer már beleegyezett a nekik nyújtandó hitelbe, akkor most miért akadályozza?
– Mindenki a saját szemével nézi a világot. Az ukrán ukrán szemmel, a magyar magyar szemmel. Az ukrán azt akarja, hogy szálljunk be az ő háborújába. Mi nem akarjuk odaküldeni a fiainkat. Az ukrán azt akarja, hogy adjuk oda a pénzünket. Mi azt mondjuk: itthon is van helye annak a pénznek. Az ukrán azt akarja, hogy ne vegyünk orosz ener­giát. Mi azt mondjuk: nekünk arra szükségünk van. Ezek nem félreértések, hanem valódi, nehezen feloldható érdekellentétek. Együtt élni lehet velük, de az ukrán követeléseknek nem tudunk eleget tenni. Ráadásul mi komoly segítséget is megpróbáltunk adni. 2024 nyarán Kijevben nyíltan elmondtam Zelenszkij elnöknek, hogy az idő nem az ő oldalukon áll. Jön az amerikai választás, az amerikai politika megváltozik, az oroszok tovább bírják a háborút, és ebből Ukrajna nagyon rosszul fog kijönni. Azt is felajánlottam, hogy ha kívánja, megpróbálok közvetíteni egy tűzszünet vagy békekezdeményezés érdekében. Ezt visszautasították. Én ebben az ügyben nyugodt lelkiismerettel állok. Amit egy magyar vezető megtehetett, azt megtettem. Ezért jogunk van ahhoz, hogy ezt a konfliktust magyar szemmel nézzük.

– Csak a választási kampánynak tulajdoníthatjuk, hogy az ukránokkal való viszonyunk ennyire eldurvult? Az ön megfenyegetéséig, Magyarország megszállásának emlegetéséig, a Barátság kőolajvezeték elzárásáig?
– Az ukránok a végjátékban vannak. Kiderült, hogy tévedés volt azt hinniük: miközben Amerika a háború lezárásán dolgozik, ők ezt elutasíthatják, és majd Európa pénzéből, Európa politikai támogatásával mégis jól jönnek ki belőle. Ez súlyos stratégiai hiba volt. Most már mindent megpróbálnak. Ez magyarázza az irreális követeléseiket, az irreális pénzügyi igényeiket, az irreális diplomáciai fellépésüket. De ezen túl leszünk. Az európaiak fogynak ki a pénzből, az amerikai elnök nem fog visszafordulni feléjük, az orosz energiát pedig nem lehet kivonni a világgazdaságból. Mi ezt nem összeesküvésnek látjuk, hanem előrelátható fejleménynek. Szóltunk is előre. Segíteni is próbáltunk. Nem fogadták el.

– Ha Zelenszkij elnök azért zárta el a Barátság kőolajvezetéket, hogy önnek problémát okozzon, akkor miért nyitná meg egy olyan választás után, amelyet adott esetben ön nyer meg?
– Mert az olajblokád célja világos volt: ukránbarát kormányt akarnak Magyarországon. Ezért küldte ide az aranykonvojt, ezért dolgoznak megfeszített erővel a titkosszolgálatai Magyarország területén, hogy a Tiszát mint leendő ukránpárti kormányzó pártot megsegítsék. Ukrán nézőpontból Magyarország egy szavazat Brüsszelben, egy pénzforrás, egy fegyverforrás, egy ország, amelynek támogatása kell a háború folytatásához. Az olajblokád mögött az a számítás állt, hogy ha gazdasági zavart okoznak Magyarországon, az meggyengíti a kormányt a választás előtt. Mi ezt kivédtük. Sőt megmutattuk, hogy nekünk is vannak eszközeink. Ha Ukrajna jól akar kijönni ebből, akkor a választások után helyre kell állítania az olajszállítást. Én készen állok arra, hogy erről tárgyaljunk.

– Eközben Brüsszelnek nem az energiaárak, nem a versenyképtelenség, nem a migráció a legfőbb ellensége, hanem ön. Önt nevezik orosz ügynöknek, az ön külügyminiszterét hallgatják le, önt támadják minden egyes nap. Az ukrán–magyar vitában egy unión kívüli ország mellé állnak egy tagállammal szemben. Ez a teljesen elborult helyzet kezelhető lesz a választások után?
– Kezelhető. Minden konfliktus kezelhető. Brüsszelnek is van ereje, nekünk is van. És mindig el lehet jutni odáig, hogy a megállapodás jobb, mint a konfrontáció további élezése. De az igazi probléma nem az, hogy vitáink vannak Brüsszellel. Ilyen másoknak is van. A valódi gond az, hogy Magyarország szimbólummá vált. Azt mutatjuk, hogy szuverén politikával is lehet talpon maradni, lehet eredményt elérni, lehet vitát vállalni Brüsszellel, ha a nemzeti érdek ezt kívánja. Ezért akarnak bennünket eltakarítani. Én viszont hiszek abban, hogy ami ma magyar politika, az holnap európai politika lesz. Ehhez azonban időről időre meg kell nyerni a döntő ütközeteket. Most éppen ezt a választást.

– Ezen a héten Magyarországon volt az amerikai alelnök. Ön olyan mértékű támogatást kapott az Egyesült Államok elnökétől és alelnökétől, amilyenre talán még nem is volt példa a magyar történelemben.
– Valóban nem. Erre nehéz jó szót találni, én fegyverbarátságnak nevezném. Amerika most nem egyszerűen egy szövetségest lát bennünk, hanem partnert a Nyugat lelkéért folyó küzdelemben. A kérdés az, hogy megőrizhetők-e azok az alapok, amelyekre a Nyugat épült: a kereszténység, a józan ész, a gazdasági szabadság, a nemzeti büszkeség. A progresszívek ezeket akarják kiszorítani a nyugati politikából. Amerika most ebbe a harcba állt bele teljes súllyal. Ebben a dimenzióban Magyarország áll ma a legközelebb az Egyesült Államokhoz. Persze van üzlet, van fegyvervásárlás, van energetikai és innovációs együttműködés is. De mindez alatt ott húzódik egy mélyebb kapcsolat. Nem arról van szó, hogy fontosak vagyunk nekik. Arról van szó, hogy létfontosságúnak tartanak bennünket ebben a szellemi-politikai küzdelemben. Ez történelmi helyzet. Különösen azért, mert nekünk fontos, hogy erős horgony kössön bennünket a nyugati világhoz. Magyarország nyugati keresztény ország. Ebben a közegben vagyunk otthon. Ezt a horgonyt ma Amerika adja meg nekünk Európa helyett.

– Mit ígér a magyaroknak arra az esetre, hogyha nyer?
– Azt, hogy megvédjük mindazt, amit az elmúlt tizenhat évben közösen létrehoztunk. Megvédjük az idősek biztonságát, a fiatalok boldogulásának esélyét, a családok támogatási rendszerét, és a lehető legkisebb veszteséggel vezetjük át az országot azon az energia- és pénzügyi válságon, amely Európa felé közeledik.

– Ebben a kampányban ön olyan lendülettel és vehemenciával vetette magát a küzdelembe, mint tette azt a 2002-es választás második fordulójában. Bár akkor végül veszített.
– A második fordulót megnyertük, csak az elsőt veszítettük el.

– El fogja mondani az akkori híres mondatot? Hogy mindenki hozzon magával még egy embert?
– Most ennél jobbat mondok. Az emberek jobban hisznek a szomszédnak, mint a politikusnak. Ezért nem még egy embert kell hozni, hanem be kell kopogtatni minden szomszédhoz, minden munkatárshoz, minden családtaghoz. Nem még egy embert kell hozni, hanem mindenkit. Úgyhogy most az a mondat: mindenki hozzon el mindenkit!