Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.08.

Nagy bajban lehet a válófélben lévő Fekete Dávid

Ismerősei aggódni kezdtek a szakítási botrányba keveredett énekesért, hiszen nem csupán a magánélete látszik összedőlni mostanában.

A múlt hétvégén hatalmas port kavart Fekete Dávid közösségi oldalon tett bejelentése, mely szerint megromlott a kapcsolata feleségével. Az énekes alaposan kiteregette a szennyest, hiszen nyilvánosan írt arról, hogy Regina megcsalta őt.

Állítólag hatalmas tartozásai vannak az énekesnek (Fotó: TV2)

Elszabadultak az indulatok

Fekete Dávid ezután a Mokkában is folytatta a történetet, ahol már azt sem tagadta, hogy ő sem volt éppen a hűség szobra az utóbbi években. Végül a lapokban megszólalt Regina is, és a botrányba becsatlakoztak a lány rokonai is, akik persze nem kímélték az énekest. Kiderült többek között, hogy Dávid az ikerfiaik születése után, gyakorlatilag elfordult a családjától és csak az üzleti ügyeivel foglalkozott. Vagyis azzal a győri autókereskedéssel, ami addigra már a csőd szélére jutott.

Fekete Dávid rengeteg pénzt veszített vállalkozásával (Fotó: Facebook)

Éppen ez a vállalkozás az, ami miatt most sokan féltik az egykori megasztárost, hiszen a cég ugyan tönkrement, de az énekes vállát állítólag hatalmas tartozás nyomja miatta. A pletykák szerint ráadásul Dávid nem a legjobb körökhöz fordult kölcsönért.

Rossz emberektől kért kölcsön...

„Városszerte köztudott, hogy Dávidot igen sokan keresik és hát a többségük nem éppen úriember. A nagy hírveréssel megnyitott autókereskedés nem a földből nőtt ki. Ez a srác olyan emberekkel üzletelt, akikkel jóérzésű ember bizony szóba sem áll. Sőt, ha csak teheti, átmegy az út túloldalára, ha szembejönnek...” - kezdte a Ripost-nak egy helyi lakos, aki sok pletykát hallott Dávid autókereskedéséről.

Sokan keresik az énekest

„Úgy tudom, jó ideje nem úgy ment az üzlet, ahogyan azt az ”üzlettársak„ elvárták és persze sokan várták, hogy ez a fiú törlesszen nekik, de ez egyre nehezebben ment. Dávid nem győzte betömni a lukakat, míg végül hatalmas összegű tartozást halmozott fel. Maradjunk annyiban, hogy itt a környéken sokak felé van elszámolni valója. Én személy szerint nem ismerem őt túl jól, de így is aggódom érte...” - mondta informátorunk az énekesről terjedő szóbeszédekről. Dávid egyébként a Mokkában maga is beszélt arról, hogy vannak anyagi gondjai, de nem tért ki pontosan a részletekre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be