Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.06.25.

Egyetlen ember van, aki látta, miként történt Diana balesete, de 24 éve hallgat

A francia és a brit hatóságok is biztosak benne, hogy ki a rejtélyes férfi, de nem tudják rávenni a vallomásra.

1997. augusztus 31-e örökre beírta magát a történelemkönyvekbe, hiszen ekkor veszítette életét Diana hercegnő. De hiába telt el azóta csaknem negyed évszázad, és hiába a világ legismertebb nőjének haláláról van szó, máig vannak homályos foltok a tragikus balesetet illetően. A hercegnő, a szerelme és a sofőrjük mind belehaltak a balesetben szerzett sérüléseikbe. Egyetlen életben maradt utastársukat, a testőr, Trevor Rees-Jonest pedig olyan súlyos koponyatrauma érte, hogy semmire nem emlékszik a balesetből a mai napig. Vagyis senki nincs, aki elmondhatná, hogy egész pontosan minek vagy kinek a hatására vesztette el az uralmat a Mercedes fölött Henri Paul és csapódtak bele a párizsi Alma alagút 13. pillérjébe.

Diana tragikus balesetét csak egy ember látta (Fotó: Northfoto)

Az őket üldöző paparazzók lemaradtak a hercegnő száguldó autójától, így ők sem látták a becsapódást. Egyvalamit azonban igen, ahogyan a többi közelben lévő hét szemtanú is: egy fehér, rendszáma alapján Párizs környéki Fiat Uno menekült el a helyszínről. Sőt egyesek állítják, hogy mielőtt a pillérbe fúródott Diana Mercedese, még a Fiatnak sodródott. Az, hogy a kisautó sofőrje miért nem állt meg segíteni, vagy legalább várta meg a rendőröket a helyszínen, rejtély. Azt sem lehet kijelenteni, hogy ki vezette a Fiatot, de francia és angol nyomozók is biztosak abban, hogy Le Van Thanh ült a volánnál.

Thanh akkoriban biztonsági őrként dolgozott Párizs környékén, egy fehér Fiat Unót vezetett, és magával hordta az óriási rottweilerét. Egy, a baleset utáni percekben arrafelé autózó házaspár később egy fotóról azonosította Thanht, és egy méretes kutyát is láttak a hátsó ülésen. Illetve az is gyanús, hogy a ma már testépítőként élő férfi Diana halála után néhány órával pirosra festette át a kocsiját.

Le Van Thanh autója, rendszáma és kutyája is stimmel a tanúvallomásokkal (Fotó: Twitter)

A francia rendőrök többször kihallgatták, de mindig tagadta, hogy az ő Fiatjának ütközött volna neki Dianáék Mercedese. Pedig senki nem vádolta azzal, hogy ő okozta volna a balesetet. Megrendíthetetlen bizonyíték nem volt arra, hogy hazudik, így egy idő után békén hagyták a hatóságok. Néhány éve egy brit nyomozó még küldött neki egy könyörgő levelet, hogy mesélje el, mit látott, de Thanh válaszra sem méltatta. Diana közelgő hatvanadik születésnapja miatt a brit DailyMail újságírója megtalálta a férfi lakhelyét, fel is kereste, de őt is elzavarta. Szóval továbbra sem hajlandó elmesélni, mi történt, és mit látott. Valószínűleg a sírba viszi magával ezt a titkot.

Emiatt az összeesküvés-elméletek kedvelői szentül állítják, hogy azért nem beszél, mert megfenyegették. Illetve, ha már teóriák, Diana utolsó szerelmének, Dodinak az apja, Mohamed Al-Fayed állítja, hogy nem Thanh ült a Fiatban. Szerinte az ismert francia lesifotós, James Andanson vezetett, és a brit titkosszolgálat megbízásából lökte neki a Dodit és a hercegnőt szállító autót a betonpillérnek. Al-Fayed több magánnyomozót is felbérelt az évek során, és állítólag ők találtak arra bizonyítékot, hogy Andanson egész héten követte Dianáékat, majd pedig aktívan részt vett a balesetükben. Valamint Al-Fayed szerint az is árulkodó, hogy a fotós évekkel később gyanús körülmények között halálra égett a saját kocsijában egy elhagyatott területen.

Rejtély, hogy pontosan miként csapódott neki a Mercedes az alagútpillérnek (Fotó: Northfoto)

Ezt az elméletet megbuktatja, hogy Andansonnak hiába volt egy Fiat Unója, más árnyalatú volt a festése, mint amilyen nyomokat Dianáék roncsán találtak. Valamint nem fekete kutyája volt, amit a szemtanúk láttak, hanem egy golden retrievere. Valamint a rendszáma sem stimmelt a vallomásokban megadott számokkal. Sőt a balesetkor már nem is volt Franciaországban, mert külföldön volt fotózása, amit több tanúval és dokumentummal tudott bizonyítani. Szóval akármit is mond Dodi gyászoló apja, Andansonnak semmi köze a történtekhez.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?

FÜLES

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

FÜLES

Félbehagyott tanulmányairól vallott Kőgazdag Filip: „A tanárral nagyon nem szerettük egymást”