Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.14.

Hét perc alatt kísérték kórházba a rendőrök Dér Henit

Akciófilmbe illő módon hozta világra kisfiát Dér Heni. Félő volt, hogy az énekesnő nem kórházban, hanem egy autóban szüli meg a kis Bendegúzt.

Egy hete mindenórásnak számított Dér Heni, így a kismamát nem érte váratlanul, amikor tegnap reggel elkezdődtek a fájásai. Azonnal autóba pattant párjával, hogy a kórházba siessenek. Hiába akartak azonban sietni, a szokásos pesti közlekedési dugó keresztülhúzta a számításaikat: tehetetlenül vesztegeltek a reggeli forgalomban, miközben egyre aggasztóbban közeledett a szülés időpontja. Információink szerint Heninek kétpercenként jöttek a fájásai.

Isteni szerencséjük volt, hogy a szemben lévő sávban kiszúrtak egy rendőrautót, és az énekesnő párja, Bakos Gergő azonnal kapcsolt: letekerte az autó ablakát, és segítségért kiáltott. Ekkor a rendőrök szirénázva indultak meg a párral az egyik budapesti szülészet irányába, ahová mindössze hét perc alatt szerencsésen meg is érkeztek.

Dér Heni és Geri nem várt izgalmak után lettek szülők (Fotó: Instagram)

Miközben a kismama világra hozta kisfiát, az énekesnő menedzsmentje próbálta titokban tartani a nagy pillanatot. Amikor a Bors Heniék hogyléte felől érdeklődött, a menedzser tagadta, hogy Heniék lennének az a pár, akiket rendőri felvezetéssel kísértek szülni. Mindeközben olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy Heni elhagyta a kórházat, ám ez nem bizonyult igaznak…

Az énekesnő sajtósa a Bors munkatárásának azt mondta: nincs miről beszélni, hiszen nem Heniék szülnek. Nem kizárt, hogy mindezt azért tehették, mert a sztárok körében egyre gyakoribb, hogy már a szülés előtt nagy összegű szerződést kötnek egy sztár­magazinnal arról, hogy közölje az örömhírt és majdan a pici első babafotóit. Talán ez esetben is erről lehet szó. Ezért sem meglepő, hogy később a Story magazin Face­book-oldalán egy rövid hír jelent meg, ami immáron tisztázta a helyzetet, miszerint Heni kisfia, Bendegúz a világra jött és a baba és a mama is jól vannak. Továbbá az is kiderült, hogy az énekesnő hamarosan beszámol a szülés részleteiről…

Heni az utóbbi hónapokban mindent elkövetett, hogy természetes módon adhasson életet a gyerekének, még szülési felkészítésre is járt. Az utóbbi napokban pedig azért izgult, hogy ugyancsak természetes módon induljon be a szülés: sétált, lépcsőzött, sőt még a párjával is összebújt, csak hogy gyógyszer nélkül induljon el a szülés. Azt nem tudni, hogy végül sikerült-e természetes módon szülnie vagy császározni kellett, de vélhetően erre is idővel fény derül.

Kovács Zsolt és Pásztor József nem hezitált, azonnal Dér Heni segítségére sietett (Fotó: Bors)

Gyorsan odaértek a szülészetre

A Borsnak sikerült megtalálnia a rendőröket, akik segítették Heniéket, hogy minél hamarabb eljussanak a kórházba.

„Egy balesetről tartottunk visszafelé, amikor a Fiumei út és a Gázláng utca sarkánál arra lettünk figyelmesek, hogy egy férfi segítségért kiált, hogy a felesége perceken belül szülni fog, a fájások már egyre sűrűbben jönnek” – mesélte a Borsnak Pásztor József rendőrzászlós.

„Nem gondolkodtunk, azonnal cselekedtünk. Engedélyt kértünk a felvezetésre, és kitettük a megkülönböztető jelzést. Hét perc alatt értünk be a kórházba a kismamával, akit nem is láttunk, amíg ki nem szállt az autóból. Akkor jöttünk rá, hogy Dér Henit kísértük el a klinikákra” – idézte fel a történteket kollégájával, Kovács Zsolt őrnaggyal Pásztor József. A rendőrök azt is elárulták, hogy Gergő nagyon jól kezelte a vészhelyzetet.

„Nehézségeket tud okozni egy ilyen felvezetés, nem szabad lemaradni a rendőrautó mögött, és gyorsan kell reagálni. Szerencsére gyorsan és biztonságosan meg tudtuk tenni ezt az utat” – magyarázta a segítőkész rendőr.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban