Létrehozva: 2022.01.07.

Súlyos betegséggel küzdött a magyar színész: „Azt mondták, nem fogom megélni a reggelt”

Kendőzetlenül beszélt szörnyű tragédiájáról a magyar színész, aki Oscar-díjas rendező filmjében is kapott főszerepet.

Csodának tartják, hogy a fiatal színész életben maradt. Blahó Gergő évekig küzdött rendkívül súlyos betegségével úgy, hogy nem is tudta pontosan, mi a baja.

Megpróbáltatásai még nagyon fiatalon elkezdődtek, először az érettségi banketten lett rosszul, amikor is nagyon erős migrénes fejfájása lett. Amikor elkezdett a színművészetire járni, a tünetei fokozódni kezdtek. Volt, hogy elfelejtette, hova jár iskolába. Rá kellett keresnie, úgy ment be az órákra.

Évekig küzdött a betegséggel
Fotó: YouTube

A színésznél odáig fajultak a dolgok, hogy a szüleit sem ismerte meg. Az orvosok mindeközben pedig további vizsgálatokra írták ki, hogy kiderítsék mi okozza a tüneteket – tudta meg a Blikk.

A migrénes fejfájások később hallucinációkkal, emlékezetkieséssel és izomgörcsökkel egészültek ki. Amikor kórházba került, az egyik orvos rájött: agyhártyagyulladása van.

„Olyan rosszak voltak az eredményeim, hogy azt mondták, nem fogom megélni a reggelt. Nem adtak matematikai esélyt arra, hogy túlélem” – mondta Gergő a Blikknek, aki úgy döntött, nem szól a szüleinek.

„Szépen szerettem volna elköszönni tőlük. Lefeküdtem, aztán a gondolataimba merülve vártam a végét. Sok minden átfutott az agyamon. Eleinte dühös voltam, hogy pont velem történik mindez, majd hálát adtam, hogy ennyi mindent átélhettem. Aztán amikor éreztem, hogy álmosodom, lehunytam a szemem és elfogadtam, hogy vége…” – árulta el a színész.

Másnapra azonban nemhogy nem halt meg, de csodás módon az eredményei is javulni kezdtek. Másfél hét szteroidkúra után távozhatott a kórházból az akkor 22 éves színész. Persze ezt követően rehabilitációra szorult, betegsége utóhatásait pedig a mai napig érzi.

„Újra kellett tanulnom szavakat, voltak olyan egyszerű dolgok, amelyekre egyáltalán nem emlékeztem. Sérült a memóriám, fejlesztésre szorult a szövegtanulási képességem, és a motorikus képességeimnél is akadtak hibák. Sok mindenre egyáltalán nem emlékszem az életemből. Van, ami visszajön, és mint egy euforikus élmény, megcsap az illat vagy érzés, amit akkor éreztem, máskor úgy sem ugrik be, ha mesélik” – zárta sorait drámai életútjáról a fiatal színész.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

FÜLES

Eltelt 11 év, különleges nap jött el Ördög Nóra életében

FÜLES

Nagyon megszívta Csuti: közösségi oldalán tálalt ki az üzletember

FÜLES

Több mint 1 millió eurót sikkasztott egy francia bűnbanda – Új sorozat érkezik a Direct One-ra