Létrehozva: 2021.04.14.

Elárulta, ezt a vakcinát kapta Vitray Tamás

A legendás magyar tévés is azon szerencsések közé tartozik, akik már mindkét adagot magkapták a koronavírus elleni vakcinából.

Szerző Ripost

Nagy ütemben, folyamatosan zajlik az oltakozás hazánkban. Szerda reggelre 3 037 023 volt a beoltottak száma, közülük 1 290 709 fő már a második oltását is megkapta. Ebbe a táborba tartozik Vitray Tamás is.

„Megkaptam mindkét adagot, ami 89 évesen nem nagy csoda. Modernával oltottak be” – kezdte a legendás tévés.

Már mindkettő oltását megkapta Vitray Tamás
Fotó: MTI / Czimbal Gyula

Vitray semmilyen mellékhatást nem tapasztalt, és elárulta azt is, miként viseli a koronavírus-járvány miatti bezártságot.

„Nem igazán megyek sehova, nem azért, mert félek, hanem mert megszoktam, hiszen egy éve vagyok ebben az állapotban. El tudom látni magam, be is vásárolok magamra, tulajdonképpen jól bírom az egyedüllétet. Talán azért is, mert a mesterségemben keveset voltam egyedül, miután az egy kollektív műfaj„ – írja a Blikk.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot