RETRO RÁDIÓ

Dráma: Koronavírusban halt meg a Gáspár család közeli barátja

Gáspár Bea nem akar többet találkozni az életét megkeserítő nővel
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2020. 12. 15. 05:10

Gáspár Bea alig hitt a fülének, amikor meghallotta, hogy a család egy közeli barátja is elkapta a koronavírust, hiszen biztos volt benne, hogy az „Isten háta mögötti” apró településen biztonságban vannak.

Gáspár Beát kemény fából faragták és egészen mostanáig nem ismerte a félelmet. De a járvány ezt is megváltoztatta. Bea asszony ugyanis közvetlen környezetében tapasztalhatta meg, hogy a vírus igenis veszélyes és még egy egészséges embert is képes legyőzni. Bea egy vasárnapi élő bejelentkezésében ejtett el egy félmondatot a család barátjáról, aki nemrég belehalt a koronavírus-fertőzésbe. A Ripost-nak pedig részletesen mesélt a tragédiáról.

Fotó: Sulyok László

„Sosem voltam vírustagadó, de bevallom, azt gondoltam, hogy Nógrádmegyerben, itt az Isten háta mögött biztonságban vagyunk. Éppen ezért, március óta csak akkor hagytam el a település határát, ha elkerülhetetlen volt, és itt a faluban is minden szabályt szigorúan betartottam, vagyis viseltem maszkot, ha kiléptem a kapun és ügyeltem a távolságtartásra is. Közben pedig egyáltalán nem számítottam rá, hogy itt is felütheti a fejét a korona. Pedig megtörtént” - kezdte lapunknak Bea asszony, aki elárulta, falujában egy mentőtisztként dolgozó középkorú férfi az első áldozat.

„Jól ismertük szegény embert. Mondhatjuk, hogy a családunk közeli barátja volt. Mentőtisztként dolgozott és feltehetően munka közben fertőződhetett meg a vírussal. Bíztunk benne, hogy a szervezete legyőzi, hiszen életerős ötvenöt éves férfi volt, de sajnos nem így lett. Nagyon megrázott minket a halálhíre...” - mondta szomorúan Bea, aki eddig is tervezte, hogy beadatja magának a hazánkban is hamarosan elérhető védőoltást, de ma már biztos benne, hogy az elsők között szeretne lenni.

Fotó: Sulyok László

„Egyetlen percig sem volt kérdés számomra, hogy a védőoltás jelenti az egyetlen megoldást a vírus ellen, de eddig úgy voltam vele, hogy kivárok és nem sietem el a beadatást. Most viszont azt szeretném, ha mielőbb megkaphatnám én is és a családtagjaim is. Már regisztráltam is az online felületen. Bízom a hazai szakemberekben, akik majd engedélyezik a szérumot, és nem foglalkozom a rengeteg virusszkeptikussal, akik mindenféle ál és rémhírt terjesztenek az interneten” - jelentett ki határozottan Gáspár Bea.

Idén csendes karácsonyuk lesz... A Gáspár család eddig minden évben karácsony előtt újrakelt, hogy kedvenc törökországi szállodájukban, a tengerparton töltsék az ünnepeket és a szilvesztert. Idén azonban nem vállalják a kockázatot. „Valójában nem is tudom, hogy Törökországban most mi a helyzet, vagyis, hogy nyitva vannak-e a szállodák és lehet-e egyáltalán utazni. Ugyanis eszünkbe sem jutott, hogy idén is ott töltsük a karácsonyt és az év utolsó napjait. Ebben az évben, csendesen, négyesben töltjük majd a szentestét és hálát adunk Istennek, hogy mindannyian együtt lehetünk egészségben, szeretetben...” - mondta lapunknak Bea asszony.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.