Létrehozva: 2021.10.18.

Dráma a lángoló autóban, ezt tette halála előtt Csontos Karina

Az énekesnő a Facebookon próbált segítséget kérni, mindhiába.

Döbbenetes lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot Csontos Karina, az a 17 éves lány, akit a Sztárban sztár leszek! legújabb évadából ismert meg az ország: a fiatal három barátjával ült gépkocsiba, mely belecsapódott egy álló autómentőbe, a kocsijuk rögtön lángra kapott. Az autóban rekedt fiatalok próbáltak kiszabadulni. A Bors napilap úgy értesült hogy, Karina annyira higgadt tudott maradni, hogy még fotót is készített az autóban két barátjáról, amit feltöltött a Facebookra egy zárt csoportba segélyhívásként.

A fiatalok egy buliból tartottak hazafelé

Pénteken sokkolta az országot a hír, hogy Karina tragikus autóbalesetben három barátjával együtt életét vesztette. A hétfőn megjelent Bors információi szerint egy rendőr, egy focistalány és egy határőr ült még az autóban, épp a Kárpátalján fekvő Munkácsból, egy buliból tartottak hazafelé, amikor az ukrán kisvárosban, Nagylucskán megtörtént a baj.

A történtekről több megrázó videó járta be az internetet. A felvételek egyikén az égő autó látható, a másik pedig fényes nappal készült, azon már csak a tragédia nyomai, a szénné égett autó, és a mindenfelé szétrepült alkatrészek vannak.

Karina szörnyű balesetéről édesanyja, Katalin még képtelen beszélni. A Bors telefonon kereste meg az asszonyt, könnyeivel küszködve köszönte meg részvétnyilvánításunkat, érdeklődésünkre csak annyit tudott elmondani, hogy nincs információja arról, pontosan hogyan történt a baleset.

„Nem tudom a részleteket” – mondta alig érthető hangon Katalin, aki további kérdéseinkre már képtelen volt reagálni. „Ne haragudjanak, de nem tudok most semmire sem válaszolni” – zárta a beszélgetést. A lap úgy tudja, Katalin annyira összeomlott, hogy kórházba kellett szállítani.

A személyautó teljesen kiégett

Te

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője