RETRO RÁDIÓ

Már csak az égi társulatban játszhat: elhunyt a magyar színész

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 01. 03. 13:45

Vidéki színháza és közönsége egy emberként siratja.

Életének 85. életévében elhunyt Györgyfi József, a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagja. A színművész halálhíréről az intézmény számolt be. Mint írták, Józsefet a Győri Nemzeti Színház saját halottjának tekinti. A Facebook-bejegyzés alatt már többszáz hozzászólásban búcsúztatják a népszerű előadóművészt.

Munkahelye röviden beszámolt a színész életútjáról is, ami végül a színház örökös tagságához vezetett:

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Györgyfi József a Győri Nemzeti Színház Örökös tagja (1939-2024).

Érettségi után besorozták katonának, majd 1968-1972-ig művészi munkát végzett a Honvéd Művészegyüttesben. 1972-től a kecskeméti Katona József Színház bonvivánjaként jelentős szerepeket játszhatott. 1974-77-ig a debreceni Csokonai Színház tagja volt, itt énekelt először operában, a Lakméban. 1977-ben szerződött a győri Kisfaludy Színházhoz. A Győri Nemzeti Színház tagjaként számos operában játszhatott és prózai szerepekben is láthatta a győri publikum. Munkásságával kiérdemelte Győri Művészetéért járó díjat, valamint a Győr Nemzeti Színház Örökös tagjának is megválasztották

– írta bejegyzésében a Győri Nemzeti Színház Hivatalos Oldala.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.