RETRO RÁDIÓ

Tragédiával indult az újév: legyőzte a Parkinson-kór a népszerű színészt

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2024. 01. 03. 10:45

A Start Trek sztárja az újév első napján veszítette életét.

79 éves korában elhunyt Mickey Cottrell amerikai színész, producer és filmkritikus. Leghíresebb munkája a Star Trek sorozat volt, de számtalan filmben játszott még, és publicistaként évtizedek óta a filmes világ alakítója volt. Mickey Cottrell halálhírét a húga erősítette meg, aki elárulta azt is, hogy a Parkinson-kór vette el a bátyja életét.

Ő volt a legszórakoztatóbb testvér a földön. Annyi jó emlékem van vele kapcsolatban gyermekkoromból, együtt énekeltünk, táncoltunk, és mindenféle szórakoztató dolgot megéltünk együtt. Olyan szórakoztató volt, tele élettel, a környékünkön minden nő imádta őt. Minden valaha készült filmet ismert és minden színészt, bármit kérdezhettem tőle, ha filmekről volt szó

– árulta el Suzie a Mirrornak.

A lap arról írt, hogy Cottrell 2016-ban túlélt egy agyvérzést, majd a testvéréhez költözött Arkansasba felépülni, ezután hazatért Los Angelesbe, ahol most életét veszítette. Halálának előzményeiről kiderült, hogy nemrég Parkinson-kórral diagnosztizálták, a kór pedig elhatalmasodott a testén. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.