Létrehozva: 2024.01.28.

Berki Mazsi lebetegedett, aztán megtörtént a csoda...

Kedd este egyszer csak azt érezte, hogy nagyon rosszul van. A betegség sajnos a kétéves kislányát, Emmát is legyűrte, amitől nagyon megijedt az édesanya. Berki Mazsi felkészült rá, hogy egy hétig el sem tudják majd hagyni a lakást, de három nap alatt minden megváltozott.

Berki Mazsi kiváló fizikai állapotban van, ami annak az intenzív edzésnek köszönhető, amit már több, mint egy éve űz. A fiatal özvegy a hét majdnem minden napján mozog, fut és bokszol is, amitől nemcsak, hogy nagyon sokat fogyott és izmosodott, de az immunrendszerét is megerősítette. A testi és lelki egyensúlyában nyilván nagy szerepe van az új szerelemnek is, amely egy évvel ezelőtt köszöntött be az életébe. A nyugodt és teljes élet azonban még nem garancia arra, hogy ne kapja el az embert valamelyik vírust a sok közül, melyek mostanában tombolnak az országban. 

Berki Mazsi
Berki Mazsi kitűnő fizikai állapotban van, mégis megbetegedett. (Fotó: Fehér Gábor)

Betegség a semmiből 

Mazsi nemrég tért haza egy hosszú egzotikus nyaralásról, ahol az új kedvesével, Zoltánnal és egy baráti társasággal jártak. A napfénytől feltöltődve az özvegynek eszébe sem jutott, hogy az influenza és más légzőszervi betegségek megtámadhatják őket is, de sajnos csalódnia kellett. Kedd este a semmiből lett rosszul. A kór sajnos a kislányát, Emmát is ledöntötte a lábáról, így nem volt más választásuk, hogy lemondtak minden előre leszervezett programot és otthon pihentek. Mazsi állítólag olyan rosszul érezte magát, hogy teljesen biztos volt benne, hogy minimum egy hétig ki sem teszik a lábukat a lakásból... 

Házipraktika vagy csoda? 

A fiatal édesanya ezért a létező összes házipraktikát kipróbálta magukon, hátha az egyik hat... És láss csodát! A két nagybeteg három nap alatt meggyógyult: 

Kedden este elkapott valami nyavalya, viszont szombatra hála istennek teljesen meggyógyultam és jól érzem magam. Azt is elárulom, hogy hogy kúráltam ki magam, mert hogy ilyen gyorsan szerintem nagyon régen nem gyógyultam meg. 

- mesélte Mazsi szombaton reggel az Instagram oldalán. A titkot azonban cikkünk születésének idején még nem árulta el, a követőinek viszont azt ígérte, hogy a napokban mindenképpen megosztja a villám-gyógyulás receptjét. Nem kérdés, hogy nagyon sokan lesznek kíváncsiak a titokra... 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet