tóth gabi
Zámbó Krisztiánnak és Takács Zsuzskának nem ez az első szakítása, a zenész szerint azonban ezúttal nem lesz békülés. Le akarja zárni életének ez a szakaszát.
Lassan már nehéz követni, hányadán is áll egymással Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska. Több mint tíz éve tartó kapcsolatukban megéltek mélységeket és magasságokat is. Hangos szakításaik után mindig visszataláltak egymáshoz, mint mondták: nem tudnak egymás nélkül élni, az év első napjaiban pedig a családalapításról beszélt a fitneszmodell.
Tegnap azonban úgy tűnt, Krisztián nagyon biztos a dolgában azzal kapcsolatban, hogy új életetformába kezd, mindezt pedig Zsuzska nélkül.
Bejegyzése alatt az egyik, Zsuzskáról szóló kommenthez ezt írta: „Nem vagyunk együtt!" Néhány órával később visszavonta a szavait, ám ma kora délután közzétett egy Instagram Storyt, amiben újra szakításról számolt be, méghozzá véglegesről.
„Nem vagyunk és nem is leszünk együtt. (...) Elmúlt a szerelem. Soha nem voltam ilyen magabiztos! Végre eljött az én időm!" – írta Krisztián. Bár az énekes azt mondta, nem szeretne nyilatkozni, a Borssal mégis kivételt tett:
„A szerelem elmúlt, és azt hiszem, sajnos a tisztelet is. Nem szeretnék háborút Zsuzsival, csak szeretném véglegesen lezárni az életemnek ezt a szakaszát. Voltak jó és rossz éveink, izgalmas volt az biztos − fejtette ki a lapnak. − Tíz év alatt háromszor kértem meg a kezét, de sosem jutottunk ez az esküvőig, és ez nem rajtam múlt."
Míg Krisztián nagyon biztos a dolgában, addig úgy tűnik, Zsuzska nem akarja elengedni a kezét: hétfő este a Tények Pluszban még menyasszonyiruha-próbán beszélt leendő esküvőjükről.