Létrehozva: 2022.02.04.

Varga Irénnek elgurult a gyógyszere. Így őrjöngött az állomáson – Videó

Varga Irén ugyan elhagyta az országot, de néhány napja még kemény vitába keveredett egy nővel, valahol egy magyarországi vonatállomáson. Mindent vett a kamera.

Varga Irén és férje nemrég Spanyolországba utaztak, hogy ott kezdjenek új életet. Előtte azonban még balhéba keveredtek és Irénke ismét rendőrért kiáltott. Persze előtte még üvöltözött kicsit artikulálatlan hangon, mintha csak az eszét vesztette volna.

Fotó: Facebook

Hogy mi váltotta ki az „énekesnő” haragját azt nem lehet pontosan érteni, de az biztos, hogy drogosnak titulálta a vele vitába keveredő, egyébként jól szituált utast, aki ezt nem hagyta annyiban. Persze a vita hevében a hölgy sem válogatta meg a szavait, így az alábbi videó erősen korhatárosra sikeredett.

Nos, kíváncsian várjuk, mit kezd Irénke egy temperamentumos spanyol nővel, ha valamiféle nézeteltérésbe keverednek. Minden esetre Irén szegény Lacira nem igazán számíthat, hiszen látható, hogy ő a fenti vitánál is csak szelíden mosolyog és csak ímmel-ámmal próbált meg bevakozni a balhéba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rékasi Károly állapota súlyos, orvost hívtak hozzá

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

borsonline.hu

Lebukott! Kiderült, egy párt alkot-e Hunyadi Donatella és táncpartnere

vg.hu

Volt ukrán ellenzéki képviselő holttestét találták meg Moszkva közelében

metropol.hu

„Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam” – ezt kapta Kulcsár Edinával közös gyermekétől Csuti

mandiner.hu

Elhunyt Magyarország egyik legnépszerűbb szinkronszínésze

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

mindmegette.hu

Fellökte a sorban előtte álló vásárlót egy érdi férfi: combtörést szenvedett az idős bácsi

ripost.hu

Nagyanyáink téli fűszere: valóságos csodaszer lapul a konyhádban

ripost.hu

Íme, a Kos éves horoszkópja: ez vár rád 2024-ben

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Rosszul sült el a meglepetés, súlyos vádak érik kislánya miatt G.w.M-met

HŰHA

Kínos találkozás a DWTS döntőjén! Így viselkedett egymással Tóth Andi és Marics Peti

HŰHA

Már hivatalos! Újabb magyar sztárpár döntött a válás mellett

HŰHA

Ez már háború! Jákob Zoli „amazonjai” nekiestek Virágnak

SZTÁR

"Fizikálisan és mentálisan is túl kellett lépnem egy határon" - Lissák Laura a kamerák előtt omlott össze

SZTÁR

Meggondolta magát Meghan Markle: mindent megtesz, hogy újra a király kegyeibe kerüljön

SZTÁR

Pásztor István emlékére muzsikált Mága Zoltán, az elhunyt politikus kedvenc számait játszotta el

SZTÁR

Könnyes búcsú, ő a Sztárban Sztár leszek! kiesője