Létrehozva: 2022.02.01.

Varga Irén elhagyta az országot és kitalálta, mi lesz, ha nagy lesz

Varga Irén 39 éves múlt, amikor kitalálta, mihez is szeretne kezdeni az életével, ha majd felnő. Volt már énekesnő, szakács, szépségtanácsadó és most új dologgal próbálkozik.

Alig telt el egy év azóta, hogy Varga Irén eldöntötte, felnőtt életében Mahiana Roszallokent szerez magának hírnevet és belevág az énekesnői karrierbe. Nos a most 40 éves netes híresség belehúzott, hiszen az ismertsége lehetőséget ad rá, hogy mindenben kipróbálja magát, ami csak beugrik neki.

A fene se tudja, hol van az a „bar szelona”, de Irénke és Laci most ott ülnek Fotó: YouTube

Énekesnőként szépen halad, hiszen van már négy önálló dala, és fellépései is akadnak szép számmal. Főzőtudományát is megcsillogtatta, amiben, nos, kevésbé sikeres. De volt már egy héten át „miniszterelnök” jelölt, oktatott sminkelést és adott már szépségtanácsokat is.

A napokban pedig már odáig jutott, hogy megcsömörlött „sztárként”, úgy döntött, férjével együtt elhagyják az országot és Spanyolországban kezdenek új életet. Ezt bizonyítandó, Irénke nemrég a reptérről jelentkezett be, majd egy fotót osztott meg, amin hites ura látható, amint éppen elfoglalja helyét egy repülőjáraton.

Nos, ezek szerint tényleg elutaztak, bár azt ugye senki sem hiszi, hogy hősnőnk nem tér haza, hogy folytassa kétes értékű karrierjét?!

Fotó: Facebook

Mindeközben Irénke újabb álmot látott, melyben önmagát jósnőként vélte felfedezni, így ébredés után fogott egy rózsafüzért, amit a csuklójára tekert, majd készített egy fura videót, amiben mint jósnő hirdeti magát. Sajnos az anyag egy mondat közepén megszakad, így nem derül ki, honnan az új képesség, de biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan mindenre fény derül.

Update:

A videó időközben eltűnt a hírességoldaláról, de mi ezt láttuk előre, így egy képet azért sikerült rögzítenünk. Látnoki képességeink pedig arra engednek következtetni, hogy a hirtelen költözés kapcsán hamarosan új poszt üti fel a fejét, melyből kiderül, hogy Varga Irén mégsem találta meg a számítását külhonban és hipp-hopp hazatelepül. Szóval nyugalom! Irénke volt, van és lesz is!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője