Létrehozva: 2021.10.05.

Majka mindent megtesz a fittségért – íme a bizonyíték

A zenész bár szépen lefogyott az elmúlt hónapokban, úgy érzi, hogy egyre többet kell tennie fittségéért. A házaséletbe pedig véletlenül sem szeretne belekényelmesedni.

Majoros Péter nem egy koránkelő fajta, pláne nehezen ká­szálódik ki az ágyból, ha előző este a TV2 képernyőjén szerepelt élőben, a Sztárban Sztár leszek! című műsorban. Pont ezért volt nagy meglepetés, hogy másnap, vagyis hétfőn reggel kilenc óra tájban frissen és fiatalosan jelent meg egy 13. kerületi sportközpont bejáratánál.

Illés Béla 64-szeres magyar válogatott labdarúgó is eljött lábtengózni (Fotó: Bors)

Majkának persze jó oka volt a koránkelésre, új üzletbe vágott bele, egy Padbol nevű látványsportot hozott el Magyarországra. A játék tulajdonképpen egy üvegkalitkában zajló lábtengó, aminek falait is pattanófelületnek lehet használni.

Mielőtt rugdosásba kezdett volna, a Bors arról kérdezte Majkát, hogy mennyire van jó kondiban?

Ez volt az első olyan nyár, hogy annyit mentünk koncertezni, hogy képtelen voltam elmenni edzeni – kezdte a Borsnak Majoros Péter. – Az egyetlen mozgásom a Padbol volt, erre minden körülmények között szakítottam időt. Imádom, mert hirtelen kell reagálni, nagyon gyorsak a labdamenetek. Rohadtul fárasztó, de annál szórakoztatóbb – árulta el a zenész.

Majkának szüksége is van a jó kondícióra, hiszen koncertjein két órát énekel és táncol egyszerre, az ilyen mértékű fizikai igénybevételt nem szabad félvállról venni.

Új kedvenc sportot talált magának a Sztárban sztár leszek! mestere (Fotó: Bors)

Egy raklap pénzt beletettem, hogy otthon legyen egy normális konditermem. Ehhez képest az elmúlt nyáron csak pár alkalommal mentem be oda. Valahogy nem volt érkezésem. Ide viszont szívesen lejárok a társaság miatt, ezért jók a labdajátékok – mondta.

Ha már a jó kondiról beszélgettünk, szóba jött a gyorsan múló évek száma, a friss házasság és az azokkal arányosan felkúszó kilók kérdése is.

Házasemberként jobban odafigyel a kondijára Majka (Fotó: Bors)

A sport egy k...va hálátlan dolog, mert ha leállsz három hé­tig, vagy egy hónapig, az olyan, mintha soha az életben nem lettél volna kondiban – magyarázta Majka – Gyűlölöm! Ez olyan, mintha három hétig nem bicikliztél volna és utána nem tudod, hogy kell biciklizni. A házassággal kapcsolatban pedig – fűzte hozzá – Minden erőmmel azon leszek, hogy a házasemberként se növesszek aputestet. Ha már ilyen fitten vettem el Hajnit, szereték ugyanilyen maradni húsz meg harminc év múlva is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot