A rendőrség megtalálta a telefont, amit Magyar Péter a Dunába dobott

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.05.

Szikora Róbert vallomása: Sosem voltam csajozógép

Szikora Róbert azon kevés hazai sztárok egyike, aki nagyon fiatalan megtalálta az igazit és ki is tartott a választása mellett, annak ellenére, hogy évtizedeken át nagy volt a kísértés.

Gidák ide, gidák oda, Zsuzsával lassan 50 éve élnek boldogan. Az R-Go alapítója abból az alkalomból nyilatkozott a Ripost7-nek, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik hírnöke és fellépője.

Fotó: Ripost

Ripost7: Mélyen hívő emberként hogyan készül a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra és a pápalátogatásra?

Szikora Róbert: A Csikidam-turné javában zajlik, emellett a kongresszus hírnökeként többekkel együtt járom az országot, hogy minél több embernek kedvet csináljak ehhez a magasztos eseményhez. Túlzás nélkül állíthatom, hogy egyetlen szabadnapom sem volt ezen a nyáron, de én ezt egyáltalán nem bánom! Ebből adódóan azonban még nem volt időm mélyen elmerülni az örömteli tényben, miszerint egészen közelről láthatom, hallhatom majd a Szentatyát a szeptember 12-i szentmisén. Ezzel együtt rengeteget gondolok rá. Óriási ajándék ez számomra, a teendőim mellett pedig igyekszem ünneplőbe öltöztetni a lelkemet. Ahogyan eddig, úgy most is minden nap járok szentmisére, gyónok és áldozom. Egyre többet gondolkodom azon, hogy hamarosan eljön az a nap, amikor valóban ott lehetek a Szentatya közelében.

Ripost7: Lesz lehetősége arra, hogy találkozzon Őszentségével?

Sz.R.: Nem hiszem, hogy találkozhatok vele, de tulajdonképpen nekem mindegy, hogy hányadik sorból hallgatom majd őt, hiszen a lényeg, hogy itt lesz. Ez nagyon fontos látogatás Magyarországnak és a kereszténységnek. Nem véletlen, hogy a Jóisten azt akarta, hogy ő itt legyen, amikor Európa ebben a nehéz helyzetben van, mint amiben most. Óriási presztízsgyőzelem ez hazánknak, hiszen Ferenc pápa ezzel azt üzeni, hogy tisztában van vele, mit jelent Magyarország a világnak.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

Ripost 7: Ferenc pápa szentmiséje előtt ön is fellép majd. Túlzásnak érezné azt állítani, hogy énekesi pályájának egyik csúcsa lesz ez a nap?

Sz. R.: Nem, ez így van, valóban az életem egyik fontos mérföldkövének érzem ezt a közelgő eseményt! Az 1990-ben írt, A könyv című dalomat adom majd elő, ami a Bibliáról és Istenről szól. Nemrégiben fejeztem be a dal újrahangszerelését, amit egy vadonatúj köntösben hallhat majd a közönség. Sárdy Barbara zeneművész kórusával együtt állok színpadra.

Ripost7: Soha nem fordult meg a fejében, hogy külföldön nagyobb sztár lehet, világhírnévre, nagy vagyonra is szert tehetne?

Sz.R.: Komolyan soha, hiszen az én magyar szavaim csak itt jelentenek valamit. Bárhol is jártam külföldön, mindig haza akartam jönni. Szeretem a hazámat, a Dunát, a hidakat és ezt a miliőt, ami semmivel össze nem téveszthető. 1990-ben Los Angeles-ben kaptam egy díjat, amit Little Richard adott át nekem. Akkor felajánlották, hogy maradjak kint zeneszerzőként. Zsuzskával elgondolkodtunk a dolgon, de ez csak addig tartott, amíg hazatérve a taxi át nem hajtott velünk Budapesten. Olyan érzés fogott el, mintha meg akartam volna csalni a szerelmemet. Másnap ittunk egy jó kávét és elfelejtettük az egészet…

Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás

Ripost7: Érdekes, hogy lassan 50 éve él szerelemben a feleségével, ez nemigen jellemző a popszakmában. Hogyan sikerült annyi kísértés, csikidam és fiatal gida mellett hűségesnek maradni?

Sz.R.: Életem párját még az általános iskolában néztem ki, de amikor elkezdtem neki udvarolni 1973-ban, már 20 éves voltam. Tény, hogy egy 20 éves férfinak, pláne, ha zenész, az átlagnál több lehetősége van az ismerkedésre, de sosem voltam egy csajozógép. Nálam fordítva történtek a dolgok, vagyis a lányok udvaroltak nekem. Ez különben jellemző is volt a mi világunkban, a zenészek között, főleg a kezdeti sikerek idején, és ezt én elég korán megtapasztalhattam. Az amatőr korszakom már tizenöt évesen elkezdődött, az első fellépésemkor pedig hetedikes lehettem. Összenyitottak két nagytermet én pedig eljátszottam egy számot.

Ripost7: Már ekkor felfigyeltek önre a lányok?

Sz.R.: Elég konkrétan… Szombaton volt a buli, és hétfőn a csajok meg voltak veszve. Teljesen másképp viselkedtek velem, mint előtte. Más ember lettem a szemükben. Az iskola legszebb lánya megvárt tanítás után és megkérdezte, hogy hazakísérem-e, vagy ő hazakísérhet-e engem. Ezután bekerültem az One Word zenekarba, és onnantól aztán nem volt megállás. Rajzottak körülöttünk a csajok. Volt, aki csak a csomagjainkat akarta vinni, mi pedig hagytuk…

Fotó: Sulyok László

Ripost7: Mégis 20 évesen elkötelezte magát. Miért?

Sz.R.: Nekem akkora „ütést” adott a szerelem, hogy nem volt más választásom. Mindent elhomályosított az érzés, még a napot is, és ez az érzés máig velem, velünk van. Nem azért vagyok hűséges, mert az akarok lenni, hanem azért, mert nem is vágyom másra.

A tejes interjúért keresd a Ripost7-et az újságárusoknál!

origo.hu

Szoboszlai hőstettéről ír a nemzetközi sajtó

ripost.hu

A házi kedvenceink tudják, mikor halnak meg - szívszorító gesztussal búcsúznak tőlünk

life.hu

Megválasztották Magyarország Szépét: kiskőrösi lány fejére került a korona

hirtv.hu

Belehalt sérüléseibe a vitorlázó repülővel lezuhanó 17 éves lány + videó

ripost.hu

Varga Barnabás üzent a kórházból a műtétje után

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Amerikai atomfegyverek érkezhetnek az eddig semleges svédekhez + videó

ripost.hu

Vége a hallgatásnak: először beszélt válságba jutott kapcsolatáról Ben Affleck

mindmegette.hu

Ragyogóan tiszta lesz a sütőd, ha beveted ezt szuperegyszerű módszert

ripost.hu

A mai modern, sikkes nő frombrét visel, mutatjuk, hogy mi az

ripost.hu

Testvérek? "Kulcsár Edina klón" lett Magyarország Szépe

ripost.hu

Fotókon a dráma percei, Varga Barnabást műteni kell

ripost.hu

Vészjósló jelek: Ennek a 3 csillagjegynek romba dönti életét az idei nyár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Az elhunyt színészlegenda, Donald Sutherland élete képekben

SZTÁR

"Mielőtt minden újrakezdődik" - ezek voltak Avicii utolsó szavai az öngyilkossága előtt

SZTÁR

Kiderült: így áll a Megasztár zsűrije a tehetségkutatóhoz

SZTÁR

Elájultak a ragjongók: hercegnőnek öltözött Köllő Babett

SZTÁR

Örömhírt közölt Sydney van den Bosch: „Azt hiszem a célom a jelenemmé vált”

SZTÁR

Szex a kamerák előtt: ágyjelenetéről mesélt a Bridgerton sztárja

SZTÁR

Geszti Péter: „Tudtam előre, hogy nagy baj lesz!”

SZTÁR

Szolnoki Péter: „Nem számolom a születésnapokat!”