tóth gabi
Két nappal a balesete után forgatni ment, és túl van már egy színházi próbán is. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészben fel sem merült, hogy nem áll fel újra arra a dobogóra, amelyikről leesett.
Mint arról a Bors beszámolt, múlt hét csütörtökön munkahelyi baleset érte Bodrogi Gyulát.
A Nemzeti Színház művésze a színpadon, próba közben egy dobogóról zuhant le. A művész a jobb oldalára esett, emiatt a válla, a bordái és a csuklója is zúzódott.
A látványos esést követően a teremben tartózkodókban meghűlt a vér, azonnal mentőt akartak hívni a 87 éves színészhez, aki elutasította az orvosi kezelést, inkább hazament, hogy az otthonában lábadozzon. Sok időt azonban nem adott magának, szerettei tanácsa ellenére pénteken már forgatni ment.
„Akármi történik velem, bárhogy sérülök meg, engem az öl meg, ha megállok, nem az ha megyek” – mondta vasárnap délelőtt Bodrogi Gyula a Bors megkeresésére, majd így folytatta: „Nem volt kérdés, hogy szombaton elmentem a naptáramba beírt forgatásra, és képzeljék, már színházi próbán is voltam azóta. Nehezebben járok, vannak izomlázszerű fájdalmaim, de megleszek” – nyugtatta az olvasókat a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész.
Bodrogi Gyula nem szívesen beszél róla, de lapunk információi szerint a sérülése komoly gondokat okoz. Az esés következtében olyan fájdalmai vannak, hogy csak a bal oldalán tud feküdni. Emellett az ágyában akkora fájdalmak gyötrik, hogy csak a kanapén tud aludni éjszakánként.
Amikor azt kérdeztük a művésztől, hogy legalább abba belement-e, hogy kivegyék a díszletből azt a dobogót, amiről leesett, hogy ne forduljon többé elő ilyen baleset, azonnal felháborodott.
„Miért vettük volna ki? A dobogó marad. Nem ő esett le rólam, hanem én róla ”– nevetett Bodrogi Gyula, aki bár vicces kedvében volt, természetesen tisztában van azzal, hogy nagyobb baj is történhetett volna. A művésznek meggyőződése, hogy a rutinjának és persze a szerencsének is köszönheti, hogy most nem gipszágyon fekszik valamelyik kórházban.
„A három év tánctanulásnak és a négy év színművészeti főiskolának köszönhetem, hogy egyben maradtam. Megtanultam esni, gyorsan reagálni. Ezzel együtt, tulajdonképpen isteni csoda, hogy megúsztam! ”– zárta Bodrogi.
Gerincproblémák is kínozzák
A 87 éves művész a korának megfelelő egészségi állapotban van, a hétköznapjait baleset nélkül is fájdalmak nehezítik.
– A koromhoz illően fáj a derekam, ami azt hiszem, elkerülhetetlen. Az orvosok már nem tudnak ezzel mit csinálni, tűrni kell a fájdalmat. Már réges-régen elfogadtam, hogy így kell leélnem az életemet. Mit tudnék csinálni? Talán erre mondják azt, hogy ha felkelsz reggel és nem fáj semmid, akkor már nem élsz – nyilatkozta a rá jellemző humorral tavaly Bodrogi Gyula.