Balázs Péter felismerte és éltette a közösség erejében rejlő lehetőségeket, építette a rá bízott közösséget. Példát mutat mindannyiunknak vezetőként, művészként, emberként, olyan példát, amely időt álló, amely az egyetemes és nemzeti értékek megőrzéséhez szolgál a legnemesebb sorvezetőként. mondta az államtitkár. Kiemelte: Balázs Péter igazgatósága idején a Szolnoki Szigligeti Színház látogatóinak száma folyamatosan nőtt, a telt házas előadások népszerűsége irigylésre méltónak bizonyult. Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy Balázs Pétert vezetőként igényesség, csapatépítés, értékvezéreltség, együttműködés jellemezte. Mint fogalmazott: a színház az átépítés, újjáépítés, pandémia ellenére lüktető, eleven és „vállaltan szolnoki”. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) nagyon jó embernek és barátnak nevezte Balázs Péter, aki 2007-ben vállalta a vidéket, Szolnokot egy olyan időben, „amikor a közélet nem nagyon akarta”. Szolnok nem engedte, hogy bárki felülírja a döntését és „ez a döntés Balázs Péter volt” – idézte fel a polgármester. Méltatta a leköszönő igazgató munkáját és azt mondta, hogy a tapasztalatára számítanak a továbbiakban is. A kultúrának, az oktatásnak egy ország, város életében kiemelt helyen kell állnia – mondta.
Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház leköszönő igazgatója arról beszélt, hogy hatalmas, mindennapos erőfeszítések árán a lehető legjobban sikerült átvészelni a pandémia időszakát, ezért köszönetet mondott mindenkinek. A bérleteseknek lejátszották az előadásokat online formában, ünnepi műsoraikkal a város kulturális életének megkerülhetetlen intézményévé váltak, a művészeket megkedvelte a közönség. A száz százalékot meghaladó nézőszám, a telt házas bemutatók magukért beszélnek, a bérletek minden évben elkeltek – fűzte hozzá. MTI Fotó: Rosta Tibor Balázs Péter átadta a Szigligeti-díjakat, amelyet idén Barabás Nóra marketing- és sajtóvezető, valamint Kerekes Zsolt gépkocsivezető kapott. A társulat a pandémia idején is együtt tudott maradni és a közönség újra özönlik a színházba, szebben nem is zárulhatott volna az elmúlt eredményes tizennégy év, amelynek a színház minden tagja tevékeny részese volt – zárta szavait az igazgató. A beszédek után Balázs Péter munkásságának, színészi szerepeinek részleteit bemutató filmet vetítettek le a jelenlevőknek, majd a színház társulata meglepetésként énekes, zenés előadással köszönt el Balázs Pétertől.