tóth gabi
Kozso hat évvel ezelőtt élet halál között lebegett agyvérzése után, majd felébredt a kómából. Azóta számára minden nap a tanulásé.
Kozso gyakorlatilag hat éves de ez csak amolyan félig tréfa dolog, hiszen a legendás énekes ennyi idővel ezelőtt szó szerint előröl kezdte az életét. Akkor ébredt az agyvérzése és életmentő műtéte utáni kómából és szembesült vele, hogy sem mozdulni, sem pedig beszélni nem tud.
Kozso péntek reggel a LifeTV Ébredj velünk! Extra című műsorában beszélgetett Joshi Bharattal, akinek elárulta, hat éve napi tíz órán át tanul újra élni és egyelőre a folyamat felénél sem jár.
„Tulajdonképpen hat éves vagyok, hiszen akkor ébredtem a kómából és nem mindent a nulláról kellett újra tanulnom. Járni, enni, beszélni... És ez a folyamat még ma is tart. Nagyjából tíz évre lesz még szükségem, hogy például a beszédem olyan legyen, mint a műtétek előtt. Ehhez pedig naponta tíz órát töltök azzal, hogy tanulok” - vallotta meg az énekes.