Létrehozva: 2021.03.19.

Üzent a kórházból Törőcsik Mari

Törőcsik Marit meglátogatta a minap a kórházban Jordán Tamás. A legendás színésznő rajta keresztül üzent az aggódóknak.

Az egész ország Törőcsik Mariért aggódik, aki hetek óta az egyik szombathelyi kórházban fekszik. Néhány nappal ezelőtt pedig elkezdett terjedni a borzalmas álhír, miszerint a legendás színésznő meghalt. Nos, ebből szerencsére semmi nem volt igaz, a Nemzeti Színház és Törőcsik családja közleményben cáfolták a rémhírt. Az AcNews felkereste a Nemzet Színésze ápolóját, aki szűkszavúan nyilatkozott Mari állapotáról.

Törőcsik Mari a kórházból üzent (Fotó: Ripost)

„Köszönjük szépen az aggódást, a művésznő jól van és a gyógyulásra koncentrál a kórházban. Magánál van, de sokat alszik” – mondta az ápoló.

Ezután beszéltek Jordán Tamással, aki elmondta, hogy csütörtökön bent járt a kórházban Marinál.

Nagyjából egy percre tudtam csak beköszönni neki. Nagyon megörült nekem. Beszéltem vele néhány szót és üzent is az érte aggódóknak. Azt mondta: köszönni a rengeteg szeretet, azon van, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, és mindenkit csókoltat – mesélte Jordán, aki azt is elmondta: ha minden jól megy, a színésznő hamarosan elhagyhatja a kórházat.

Nagyon köhögött, ezért szállították be a kórházba. Szerencsére nem a koronavírust kapta el. Jól reagál a kezelésre, gyógyulgat. Van rá esély, hogy már a hétvégén elhagyhatja a kórházat, és hazatérhet velemi otthonába” – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet