RETRO RÁDIÓ

Körtvélyessy Zsolt drámája: felesége után a testvérét is megtámadta a vírus

Körtvélyessy Zsolt
Létrehozva2021. 03. 31. 04:50

Azt gondolnák, hogy a közelgő 80. születésnapjára készül Körtvélyessy Zsolt, de ezzel szemben aggódással van teli a szíve.

Decemberben, koronavírusban elhunyt felesége után most öccséért imádkozik Körtvélyessy Zsolt, akinek a februári kisebb balesete után a Coviddal szemben kell megvívnia a harcot. Még mindig gyászolja feleségét a színész, most pedig imádott öccséért, Csabáért kell aggódnia, akit jelenleg is kórházban ápolnak – írta meg a Bors.

Körtvélyessy Zsolt 45 évig élt boldog házasságban felesége mellett

„Az öcsém nagyon beteg – kezdte a Borsnak Körtvélyessy Zsolt. – Az elmúlt hónapokban nagyon rám jár a rúd, de mint mindent, ezt is túl kell élnem. Februárban szenvedett kisebb balesetet, elesett, most pedig elkapta a koronavírust. Beszéltem az orvossal, de sajnos nem nyugodtam meg ettől. Remélem, hogy a feleségem után őt már nem veszi el tőlem ez a betegség. Majd a jóisten elrendezi ezt is, imádkozom érte” – mondta megtörten a színész.

Zsolt és Csaba mindig is nagyon jó testvérek voltak, bár na­gyon különböznek egy­mástól.

„Szorgalmas tanuló volt, két diplomája van, később egy olyan gyárnak a tulajdonosa volt, amit ő alapított. Közel tizenöt éve lett nyugdíjas. Agilis volt, később pedig már demenciával kezelték, talán a hirtelen nyakába szakadt semmittevés is közrejátszott ebben” – mesélte lapnak Zsolt, majd felidézte életének tragikus részeit is.

Ezek a Bors szerdai lapszámában olvashatsz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.