RETRO RÁDIÓ

Nem teljesülhetett Jolika néni utolsó kívánsága

Nem teljesülhetett Jolika néni utolsó kívánsága
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 06. 13:36

Szilágyi István özvegye a Ripostnak nyilatkozott utoljára. Halála előtt a kórházban fekvő Jolika néni azt is elmondta, hogy mi az utolsó kívánsága.

Szombat reggel elhunyt Szilágyi István özvegye, Humenyánszky Jolán. Jolika néni kívánsága már nem teljesülhetett, mert a szervezete szombaton reggel 6 órakor adta fel a harcot. A hírt segítője közölte a közösségi médiában.

A tragikus nap óta Szilágyi István özvegye arra vágyott, hogy még egyszer láthassa a fiát.

Szilágyi István özvegye súlyos daganatos betegséggel küzdött. Az utóbbi időben kórházban ápolták az idős asszonyt. Jolika néninek egyetlen kívánsága volt: szeretett volna találkozni a fiával, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van, mert azzal vádolják, hogy tavaly májusban brutális kegyetlenséggel megölte az édesapját.

Szilágyi István özvegye, Jolika néni, ha nem is bocsátott meg a fiának, az első perctől kezdve minden nyilatkozatában elmondta, hogy a tette ellenére szereti Pétert. Éppen ezért minden vágya az volt, hogy találkozhasson a fiával. Jolika néni kívánsága csak ennyi volt, eddig az tartotta benne a lelket, hogy ha máskor nem is, de a bíróságon viszontláthatja Pétert. Az ügyvéd is azért küzdött, hogy teljesíteni tudják az utolsó kívánságát.

„Nagyon örülnék, ha találkozhatnék a fiammal. Tudom, hogy óriási bűnt követett el, de nem tudok mit tenni, mégiscsak a gyermekem, a vérem… Remélem, kérvényezhetjük a találkozót, és ha megkapjuk a szükséges engedélyeket, hosszú hónapok után végre újra láthatom Pétert!”

– nyilatkozta lapunknak Jolika néni.

A hőn áhított találkozás sajnos már nem történhetett meg.

Az ügyvéd mindent megpróbált, hogy teljesülhessen Szilágyi István özvegyének az utolsó kívánsága

„Kérelmet írunk az ügyészségnek, melyben jelezzük, hogy a gyanúsított édesanyja, aki egyben a sértetti jogutód is, szeretne találkozni a fiával” – mondta lapunknak az asszony ügyvédje, dr. Tran Dániel. „Méltányosságot kérünk arra hivatkozva, hogy ügyfelem súlyos beteg és talán utoljára találkozhat a fiával. A jelenlegi helyzetben sajnos arra sok esélyt nem látok, hogy a személyes kontaktust engedélyezik, hiszen a látogatás hivatalosan szünetel. Azt viszont elképzelhetőnek tartom, hogy videókapcsolaton keresztül láthatják majd egymást és beszélni is tudnak egymással...” – nyilatkozta a -nak Joli néni ügyvédje, aki Péter ügyvédjével is felvette a kapcsolatot, hogy együttes erővel próbálják meg még időben összehozni a „találkozást”, tekintettel az asszony súlyos állapotára.  

Nem örököl a gyilkos fiú

Péternek a jog szerint akkor sem lesz hova hazatérnie, ha végül tettéért nem kap tényleges életfogytiglani büntetést és majd elhagyhatja a börtönt. A romos XVII. kerületi házat nem örökölheti, mivel a szülőgyilkosság eleve kizárja az örökösök köréből. Ennek értelmében Jolika néni után a külföldön élő unokájára száll majd az ingatlan, amit azonban sokmilliós adósság terhel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.