Nyomkövetővel a lábán szavazott ellenünk az EP-képviselő

KÜLFÖLD
2 éve

Hoppá! Két új sorozattal indítja az új évet a TV2

Két új török sorozattal indítja az új évet a TV2 Csoport. A TV2 műsorán Az én lányom, a Super TV2-n A csodadoktor látható január 4-től.

Először vetítik Magyarországon Az én lányom című török sorozatot január 4-től. A főszerepben az Anyából ismert kislány, Beren Gokyildiz látható, valamint a Kuzey Güney sztárja, Bugra Gülsoy.

A történet szerint a nyolcéves Öykü kivételes kislány, empatikus és érzékeny a körülötte lévő világra. Amikor nagynénje – aki születése óta gondozza őt – elhagyja, Öykünek meg kell találnia apját, Demirt. Demir egy felelőtlen ember és csaló, aki árvaházban nőtt fel, ráadásul épp azon a napon tartóztatják le, amikor Öykü rátalál. Demirt a bíróság azzal a feltétellel engedi szabadon, hogy gondozza a lányát. A férfi közben beleszeret egy nőbe, ám azt senki nem sejti, mekkora titokkal kell megbirkóznia a kislányának.

Fotó: tv2

A szereplők magyar hangjai: Pánics Lilla, Nádasi Veronika, Engem-Iván Lili, Posta Victor, Hegedűs Johanna, Maszlag Bálint, Gáll Dávid, F. Nagy Eszter és Hám Bertalan.

Január 4-én még egy vadonatúj sorozattal találkozhatnak a török szériák rajongói: A csodadoktor 19 órakor indul a Super TV2 műsorán. A történet a dél-koreai Good Doctor című romantikus széria török adaptációja. Alig több mint egy éve, 2019-ben indult hazájában és óriási siker, második szezonja jelenleg is képernyőn van.

A sztori középpontjában Dr. Ali Vefa (Taner Ölmez) áll, akit gyermekkorában elhagyott a családja, ráadásul a „zseni-szindrómának is nevezett” savant-szindrómában szenved. Elképesztő memóriájának köszönhetően évfolyamelsőként végzi el az orvosi egyetemet, majd sebészeti asszisztensként szeretne dolgozni egy magánkórházban. Két esetben is bebizonyítja kiemelkedő képességeit, betegsége miatt azonban kérdéses, hogy az intézmény rábízhatja-e betegei sorsát. Kommunikációs képességei – ahogyan általában ezeknél a betegeknél – gyengék, így nehezen tud kiállni magáért, ám van, aki támogatja őt. Vajon megkezdheti-e munkáját dr. Ali Vefa?

A sorozat szereplőinek olyan népszerű magyar színészek kölcsönzik a hangjukat, mint Hajdu Tibor, a Mintaapákból ismert Földes Eszter és Pataki Szilvia, a Jóban Rosszban nyomozója, Pikali Gerda, továbbá Fekete Ernő, Czető Roland, Laudon Andrea, Tarr Judit, Jakab Márk, Kelemen Kata, Horváth Illés és Vida Péter.

A nézők nagy örömére A bosszú csapdája is folytatódik a TV2 műsorán. A sorozat 2. évada január 4-én érkezik és továbbra is a Tények előtt lesz látható.

Az én lányom január 4-től minden hétköznap 15.40-kor a TV2 műsorán.

A csodadoktor január 4-től minden hétköznap 19.00-kor a Super TV2 műsorán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szinte teljes titokban jutott fel a Mount Everestre egy hegymászó pótlólagos oxigén nélkül

origo.hu

Horrorbalesetet szenvedett a nyolcvanas évek sztárja

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!

vg.hu

Videón, ahogy egy csapat serpa lehoz egy malajziai hegymászót az Everest halálzónájából

ripost.hu

Kiderültek a részletek Vastag Csaba titkos esküvőjéről: ilyen gyönyörű menyasszony volt a szerelme

hirtv.hu

Költségvetés: az államadósság 66,7 százalékra fog csökkenni

origo.hu

Gátlástalanul hazudozott a magyar tévésztár

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

ripost.hu

Döbbenetes öngyilkosság Biatorbágyon - Videó!

ripost.hu

Egy budai villa árát költötte álomórájára Polgár Árpád

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

A Bors úgy értesült: Jelentősen javult Gálvölgyi János állapota

SZTÁR

Csepregi Éva fia szoknyában locsol húsvétkor

SZTÁR

Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül

SZTÁR

Megszakad a szív! Sorra búcsúznak a hírességek Tina Turnertől - Fotó!

SZTÁR

„Ilyen stílussal menjen a cirkuszba énekelni”: kegyetlenül kiosztották Peter Srámeket

SZTÁR

Az anyaság első évéről beszélt a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő

SZTÁR

Mindenkit lesokkolt Opitz Barbi friss fotója, több vitát is indított

SZTÁR

Kamasz lesz VV Fanni gyilkosának gyermeke, mire szabadulhat az apja