Létrehozva: 2020.09.30.

Szikora Robi házasságának csak jót tett a karanténidőszak

Szikora Róbert igazán termékeny időszakként emlékszik azokra a hetekre, amikor a járvány első hulláma alatt ki sem mozdult otthonról.

Az R-Go frontembere nagy izgalommal készült a Raktárkoncertre, hiszen ahogyan minden zenésznek, neki is hiányzott már a színpad. Szikora Róbert ezért szokásos módon most is mindent beleadott a buliba, ami saját bevallása szerint olyan volt, mint egy kamaszos hévvel várt randevú. A legendás előadó a koncert előtt interjút adott a Ripost-nak és elmondta, hogyan éli meg a március óta tartó koronavírus-világjárványt és azt is, mivel töltötte az üres hónapokat.

Fotó: Sulyok László

„Igaz, hogy ahogyan minden zenésznek, nekem is lételemem a színpad, de a valódi oxigént maga a zene adja és „vele” nem kellett szakítanom, hiszen otthon is tudok játszani, alkotni. Március óta tizennyolc új dal született. A kézifék be van húzva, de a lovak menni akarnak. Egyébként épp mostanra jött el az idő, amikor már rajongva vágytam vissza a színpadra. Úgy készültem a Raktárkoncertre, mint annak idején a suli utáni próbákra, vagy egy randevúra Zsuzsával. Ha valami jó hozadéka van a koronavírusnak, akkor talán ez lehet az. Egyszer mindent el kell veszíteni és ha visszakapod, rájössz, hogy igazán értékes számodra”- kezdte lapunknak Robi, aki 45 évvel ezelőtt vette el élete szerelmét, akire egyébként már az általános iskolában felfigyelt.

Fotó: Sulyok László

Kapcsolatukban azóta sem voltak hullámvölgyek, az énekes mégis úgy látja, még a tökéletesen is sikerült javítaniuk a bezártság heteiben. „Minőségi változást hozott az életünkbe, hogy napi huszonnégy órából huszonnégyet töltöttünk együtt. Nagyon jó volt, hogy reggel, délben és este is együtt tudtunk enni és persze napközben is rengeteget beszélgettünk. Én ültem a zongoránál és dalokat írtam, majd amikor megéreztem a kávé illatát, lementem Zsuzsához a konyhába és már akkor is jobb lett a kedvem, ha csak csendben ültünk egymással szemben. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve átrendeztük az egész házat, ami közben felfedeztünk néhány új zugot” - mesélte az R-Go legendája, aki a lakberendezés közben rengeteg elfelejtett fényképet, hangfelvételt és cikket talált, melyeket feltöltött a zenekar honlapjára. Ebbe a „kincsesládába” kerültek be az új szerzemények is.

Fotó: Sulyok László

Otthoni koncertélmény Charlie, Hobo, Tóth Gabi, Tóth Vera, a Hooligans és Pápai Joci – néhány sztár a Raktárkoncert fellépőiből, akiknek a koncertjét szeptember 21-étől láthatjuk az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában. A különleges eseménysorozat kulisszái mögé a Lounge Group ügynökség enged bepillantást a felvételeken készült fotók, videók és exkluzív, élő bejelentkezések megosztásával. Az ügynökség korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország rád vár! kampányában bizonyította rátermettségét a komplex megoldásokat nyújtó influenszer-együttműködésekkel. A projekt besöpört egy nemzetközi arany fokozatú díjat is az International Tourism Film-, Print-, Multimedia Award zsűrijének elismeréseként. A Lounge Group a szakmában megszerzett sokrétű tapasztalatával most a koncertsorozat rendezvényeinek szervezését, technikai megvalósulását és a kezdeményezés ismertségének növelését támogatja, hogy minél többen nézzék majd a közel 200 fellépőt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Meghalt a hadsereg főparancsnoka – lezuhant a katonai helikopter + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője