RETRO RÁDIÓ

Négy éven belül ötödik albumát jelenteti meg a magyar Djabe zenekar Angliában

Négy éven belül ötödik albumát jelenteti meg a magyar Djabe zenekar Angliában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 09. 25. 07:00

A Djabe a magyarországi zenekarok közül egyedülálló módon négy éven belül már az ötödik lemezét jelenteti meg Angliában.

Ezúttal nem Djabe & Steve Hackett név alatt adja ki az albumot az egész világon ismert Cherry Red Records, hanem az előadó kizárólag a Djabe. Az album szeptember 25-étől lesz elérhető az egész világon, így természetesen Magyarországon is.

A fentiek nem jelentik azt, hogy a Genesis gitárosa, Phil Collins és Peter Gabriel egykori zenésztársa, Steve ne szerepelne a lemezen, hiszen az album koncepciója és a címadó dal szövege neki és feleségének köszönhető.

A Hackett-házaspárt és alkotó párost Égerházi Imre: Magyar mondák, legendák című festménye ihlette a The Magic Stag megírására. Ezzel el is indították egy határozott úton a Djabe zenei és kreatív arculatáért felelős alkotókat. Barabás Tamás és Égerházi Attila elhatározták, hogy a magyar népzenei kincs minél több elemét beépítik a címadó Csodaszarvas szerzeménybe, és törekednek a világzenei elemek felhasználására a többi kompozíció esetében is.

Fotó: Djabe

Az albumot pedig a 2003-ban nemzetközileg is nagyon sikeres Táncolnak a kazlak mintájára, Égerházi Imre festményeinek koncepciójára, az alkotások „megzenésítésére” építik. Az életmű alapos áttanulmányozása után teljes egyetértésben választották ki az albumban szereplő további festményeket, melyekhez az egyes szerzemények köthetők.

A lemez 11 kompozíciót tartalmaz, melyből 9 zenéjét Barabás Tamás szerezte, egyet pedig közösen Égerházi Attilával. Az album záró darabja, az Uncertain Time pedig Égerházi szerzeménye. Az alkotók között ott találjuk Pély Barnát is, aki a Down By The Lakeside szövegét jegyzi.

Égerházi Attila, a zenekar vezetője elmondta, hogy a felvételek ötvözik a progresszív rock, a jazz, a világzene és a magyar népzene elemeit. Külön izgalmas, hogy a brit rock történet egyik legnagyobb alakja, a Genesis egykori gitárosa találta ki a koncepciót és tisztelgett a magyar mondakincs előtt.

A Cherry Red Records a lemezt, az új felvételeiket kiadó, Esoteric Recordings labelen keresztül jelenteti meg ősszel. A kiadót a kifejezetten igényes fizikai kiadványok jellemzik. Az elegáns papírtokos, úgynevezett digipak csomagolásba a CD mellett bekerült egy DVD is, mely az album teljes anyagát tartalmazza nagyfelbontású (24 bit/96 kHz) surround és sztereó hangban, valamint a zenekar 2019-es világ körüli turnéján rögzített koncert videókat, egy 2020. áprilisi karantén videót és egy vadonatúj, Égerházi Imre festőművészről készített dokumentumfilmet is. A 32 oldalas kísérő füzetben megtalálhatóak a kompozíciókat ihlető festmények, és rengeteg érdekes információ és fotó az album keletkezésével kapcsolatban.

A londoni Cherry Red Records kiadó beharangozójában kitér arra, hogy a Djabe napjainkban a világ egyik legkiválóbb progresszív/jazz/világzenei fúziós zenekara. Magyarországon kívüli ismertségük és elismertségük többek között a legendás Genesis gitáros, Steve Hackett szereplésével létrejött közös albumoknak és koncerteknek is köszönhető. Hackett 17 éve dolgozik a Djabe zenekarral a stúdióban és színpadon egyaránt. Több mint 15 albumot jegyeznek közösen. Büszkék rá. hogy ebből öt náluk jelenhetett meg. Véleményük szerint ez a Djabe eddigi legjobb albuma.

Steve Hackett nem csupán a címadó kompozíció szövegét írta feleségével, Jo Hackettel karöltve, de narrátorként, valamint hét számában gitárosként is szerepel az albumon. A The Magic Stag további vendégszereplői között találjuk a Steve Hackett zenekarában játszó Rob Townsendet tenor szaxofonon, az azerbajdzsáni tar legnagyobb géniuszának tartott Malik Mansurovot. Régebbi Djabe tagok, mint Muck Ferenc szaxofon és Karvaly Tibor hegedű szintén szerepet kaptak. A zenekar két éve dolgozik Szabó Lászlóval, aki korábban Magyarország washingtoni nagykövete is volt, és aki az albumon szitáron és gitáron közreműködik a Power of Wings varázslatos hangulatában. A Djabe az albumot Budapesten november 29-én mutatja be, a Budapest Jazz Clubban este fél kilenctől. A koncerten az album hazai vendégművészei is közreműködnek majd. A világjárvány miatt a külföldi muzsikusok szerepeltetésére sajnos nincs lehetőség.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.