Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.18.

Hoppá: Anya-lánya szexbe keveredett Curtis

Ha Curtis exét zavarja, hogy gyermeke apja már tovább lépett, akkor jobban teszi, ha péntek este nem kapcsol a Life TV-re.

Curtis örömmel mondott igent arra, hogy ő legyen az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor első vendége, de arra biztosan nem számított, hogy miután a műsorvezető egy játék során legurít pár felest, terítékre kerül a szexuális élete. Persze, csupán nézőpont kérdése, hogy a téma kellemetlen-e, vagy éppen büszke lehet magára Curtis, hiszen amit tett, az igencsak gyakori témája a felnőttfilmeknek.

Hogy Hajdú Péter miért is tette fel a kérdést, azt ne is firtassuk, de tény, hogy ráhibázott, hiszen Curtis bevallotta, vele bizony megesett, hogy egy paplan alatt találta magát egy dögös ötvenes anyukával és annak lányával. „Életem legkeményebb élménye volt az az este. Az anyuka hívott át magukhoz, de én végül a lányával keveredtem szobára. Buliztunk így is úgy is, kvázi elkezdődött a szex. Egyszer csak az anyja benyitott meztelenül és elkezdte instruálni a lányát. A kedves mama egyébként egy ötvenes nő volt, de az a jófajta ötvenes” - vallotta be Curtis a kamerák előtt.

Ennek a rövidke, de annál pikánsabb történetnek a fényében megállapítható, hogy Curtis már ifjonti éveiben is igen nagytermészetű fickó volt. Így nem csoda, hogy alig pár hónappal azután, hogy szakítottak gyermeke anyjával, máris megjelent néhány fotó, ami bizonyítja, hogy a rapper nem magányosan tölti az éjszakáit.

Az Összezárva Hajdú Péterrel első adásában egyébként megismerhetjük a rapper érzékeny oldalát is, hogy miért fakadt sírva a kanapén ülve, az kiderül péntek este a Life TV képernyőjén.

Krisztike érezte, hogy Curtis már továbblépett A napokban robbant a hír, hogy Curtis és egy válogatott kosárlabdázó hölgy között komolyra fordulhattak a dolgok. Élőszőr egy partin jelentek meg együtt, majd egy reggel együtt léptek ki Curtis otthonának kapuján. A rapper ugyan tagadja, hogy egyéjszakás kalandnál több lenne köztük, de Krisztike szerint ennél többről van szó. „Azért is éreztem, hogy van neki valaki, mert napi szinten kapcsolatban voltunk, ami az utóbbi időben megszakad. Nyilván azért a nők nem hülyék. Szóvá is tettem neki, de ő tagadta”- mondta Krisztike a Tények Pluszban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra