RETRO RÁDIÓ

A Sztárban Sztár leszek! versenyzője próbált szerencsét Majkáéknál

A Sztárban Sztár leszek! versenyzője próbált szerencsét Majkáéknál
Létrehozva2020. 09. 14. 10:00

Aliz igazi rutinos versenyzőnek számít, hiszen nem először próbál szerencsét a TV2 képernyőjén. Talán most több szerencsével jár...

Hétfő este indul a Bezár a bazár! új évada, amelyben Majkáék mindjárt az első adásban egy régi ismerőst üdvözölhetnek. Alíz, aki a barátnőjével érkezett a stúdióba, már rutinos szereplőnek számít, hiszen szerencsét próbált a Sztárban Sztár leszek!-ben is, ahol nem sikerült meggyőznie a zsűrit. Most Beával indul csatába, hogy kifossza a TV2 bazárját. A páros konkrét céllal érkezik. Úgy tervezik, hogy a lehető legtöbb konyhai eszközt hazaviszik a stúdióból.

„Érdekesen indul majd a játék, mert a hölgyek igencsak titokzatosak voltak a forgatáson. Nem akarták elárulni, hogy konkrétan mivel foglalkoznak, így Tillával biztosak voltunk benne, hogy titkosrendőrökkel van dolgunk. Fel is vettük a ritmust és úgy indultunk a játéktérre, mintha csak egy bevetésre mennénk”- emlékezett vissza az új évad első párosára Majka. Hogy a titokzatos hölgyek végül kifosztják- e a bazárt, az kiderül hétfő este a TV2 képernyőjén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.