Létrehozva: 2020.08.24.

Elkezdődtek a raktárkoncertek: egyetlen magyar sem marad koncert nélkül!

Elkezdődtek a már sokak által nagyon várt raktárkoncertek. A Ripost a helyszínen járt.

A karanténhelyzet minden magyart rosszul érintett, de a zeneiparból élőket különösen sújtotta. Idén a koronavírus-járvány miatt ugyanis elmaradtak a fesztiválok és a nyárra tervezett bulikat is le kellett fújniuk az előadóknak.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A kormány nemrég ezért úgy döntött: 5,3 milliárd forintból több mint 150 raktárkoncerteket szervez, hogy ezen keresztül támogassák az iparágban dolgozó előadókat és háttérmunkásokat.

Az első napon Keresztes Ildikó vette birtokba a raktárkoncert színpadát, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is a helyszínén járt hétfőn délelőtt, a Ripost-nak adott rövid interjút.

Sajnos az idei évben a nyár és a fesztiválszezon is máshogy alakult, mint ahogyan terveztük. Ez nekünk, a közönségnek is nehéz és fájdalmas időszakot jelent, de talán még nagyobb nehézséget jelent azoknak a zenészeknek és technikai háttérembereknek, akik ebből élnek, akiknek ez a szakmájuk. Éppen ezért döntött úgy a kormány, hogy több milliárd forinttal támogatja ilyen raktárkoncertek megvalósítását, amivel nemcsak lehetőséget tudunk adni a zenészeknek, technikusoknak, hogy a munkájukat tudják végezni, hanem mi, nézők is majd az online közvetítésen keresztül talán egy kicsit vissza tudjuk majd idézni azt a fesztiválhangulatot, ami az idei évben kimaradt”

– mondta a Ripost-nak a kormányszóvivő, aki boldogan jelentette be, hogy a tervezett 150 raktárkoncert helyett jóval több előadás várható, melyeket online felületen az otthonunkban nézhetünk meg szeptember közepétől.

Fotó: Ripost

Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy újra ilyen formában zenélhetünk!” – kezdte lapunknak Keresztes Ildikó. „Kicsit izgultam, mert mi voltunk az elsők, akik megnyitottuk a raktárkoncert-sorozatot. Tartottam a felvételtől, mert úgy van ez, mint a színházban: hiába játszod 100 éve a darabot, amikor azt mondják, hogy felvesszük az előadást, tuti, hogy elbakizod. Manapság nagyon nagy lehetőség olyan helyen fellépni, ahol a körülmények tökéletesek. A raktárkoncert ezt most lehetővé tette, ezért nagyon jól éreztük magunkat.

Fotó: Ripost

„Nagyon örültünk, hogy újra láthattuk egymást és hogy újra – ha nem is a klasszikus formában – adhatunk a közönségnek. Ez a buli egy lehetőség, hiszen a koncertfilm sokáig visszanézhető, így azok is megszerethetik a zenénket, akik eddig nem jutottak el egy Keresztes-koncertre.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője