5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Nem csitul a botrány Gesztesi Károly sírja körül

Nem csitul a botrány Gesztesi Károly sírja körül
Létrehozva2020. 07. 08. 05:00

Sokat jelentettek Gesztesi Károly családjának azok az elszáradt növények, melyektől jószándékból ugyan, de megszabadította Molnár Anikó és barátnője a színész sírját.

Molnár Anikó és barátnője friss virágot, műanyag vázát és mécsest vitt Gesztesi Károly sírjára. Mivel virágot is ültettek, Gesztesi volt felesége, Nikoletta, a sírrendezés után kihívta a rendőröket és feljelentést tett.

20200415 Budakalász
Gesztesi Károly sírja a Budakalászi Zsidó Temetőben.
fotó: Czerkl Gábor (CZ)
Bors

– Egy barátnőm jár ki abba a temetőbe, és mesélte, hogy milyen elhanyagolt a sír. Azt mondta, nem bírja tovább nézni, visz rá friss virágot, én pedig megkérdeztem, hogy mehetek-e vele, hiszen én is – ahogy az országban sokan – nagyon szerettem Gesztesit. Vittünk virágot, műanyag vázát a félbevágott petpalack helyett, és elhelyeztünk egy mécsest is. Nem posztoltam erről a közösségi oldalaimon, a barátnőm viszont igen, és bejelölt engem – magyarázza Anikó, majd így folytatja: – Így kerültem én a képbe. Most pedig ott tartunk, hogy engem akarnak beperelni.

A híresség barátnője bármennyire jót akart, a Bors információi szerint rosszat tett, hiszen a család számára fontosak voltak az elszáradt virágok.

A síremlék elkészítéséhez meg kell várni, amíg a sírhely beáll a végleges helyére, ez többnyire egy év – mondja a Borsnak a család egyik közeli ismerőse. – Ezért nem nyúltak még hozzá a rokonok, akik viszont úgy szerették volna befedni a sírt, hogy minden úgy van rajta, ahogy a szűk körű temetésen elhelyezték azt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.