RETRO RÁDIÓ

Megrázó hír, betegség miatt idén már nem koncertezik A Dal nyertese

Megrázó hír, betegség miatt idén már nem koncertezik A Dal nyertese
sk
Szerző
sk
Létrehozva2020. 07. 06. 21:08

Siklósi Örs felépülése hosszabb időt vesz igénybe, az AWS 2021-ben tér vissza.

Betegség miatt idén már nem koncertezik az AWS zenekar. A Dal 2018-as nyertese, s az Eurovíziós dalfesztivál magyar résztvevője ezt közösségi oldalán tudatta rajongóival. Énekesük, Siklósi Örs beteg, felépülése hosszabb időt vesz igénybe.

„Sajnos Örs lebetegedett, és a felépülése elég hosszú időt fog igénybe venni, ezért most egy kicsit elvonul, hogy a zenekart körülvevő pörgésből kilépve a gyógyulásra koncentrálhasson.”

Az énekes májusban közösségi oldalán is kórházban járt, akkor elmondása szerint gyulladás alakult ki a szervezetében.

„Kemény heteket, de főleg napokat hagytam magam mögött. A karanténnal együtt az idegeimre, ezáltal a szememre is rámászott egy gyulladás, ami addig húzódott, hogy sem a bal szemem és szemhéjam nem mozgott már. 👁 Alapvetően elég pozitív csávó vagyok, mindig mindenben a jót keresem, a teherbírásom is viszonylag nagy, de az utóbbi időben egyszerre jött megannyi ömlesztett ótvar impulzus belém törte a bicskáját.”

Az AWS 2018-ban a Viszlát nyár című dallal nyerte meg a Dalt, s ezzel bejutott a portugáliai döntőbe is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.