Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.05.12.

Nem tudna máson aludni: Szilágyi István özvegye ragaszkodik fia ágyához

Bár Joli néni kapott egy új fekhelyet Galambos Lajostól, de a kényelmes ágy most egy raktárnak használt helyiségben van, és szinte biztos, hogy Szilágyi István özvegye soha nem alszik majd benne. Az idős asszony ugyanis lelkileg kötődik a bútordarabhoz, amiben a színész elhunyt, méghozzá azért, mert azt a fia készítette…

Emberi ésszel szinte felfoghatatlan, milyen viharok dúlnak Szilágyi István özvegyének lelkében. Ötven éven át szerelemmel szerette a férjét, és ugyanennyi ideje rajong egyetlen fiáért, aki kilenc nappal ezelőtt végzett vele.

Joli néni tisztában van azzal, hogy ami történt, azt józan ésszel nem bocsájthatja meg Péternek, de a szíve parancsának nem tud ellenszegülni. Ugyanúgy szereti a gyermekét, ahogyan azt születése pillanatában tette.

Fotó: Ripost

Ez az oka annak is, hogy képtelen megválni attól az ágytól, melyben a színészlegenda a halálát lelte május 3-án, vasárnap. A fiuk a bútordarabot saját kezűleg vágta, csiszolta és illesztette össze, ezért kötődik hozzá. Joli néni az első időkben csak annyit engedett segítőinek, hogy megfordítsák a matracot, amin még ott voltak a szörnyű tragédia nyomai. Később új ágybetétet kapott, a régi fakeretet nem engedte kidobni...

Lajcsi múlt héten új matracot és ágyat vitt Joli néninek. Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Múlt hét csütörtökön aztán meglátogatta őt Galambos Lajos, aki többek között egy vadonatúj ágyat is vitt neki. Joli néni örült az ajándéknak, de mégsem engedte, hogy arra cseréljék a régi ágyát…

Fotó: Ripost

„Szép ez az új és látszik, hogy kényelmes is, de nem szeretném használni, mert ragaszkodom a régihez, amit Péter készített nekünk. Napokon át fúrt, faragott, hogy kényelmes fekhelyünk legyen, az ágy hosszú ideje jól szolgál. Ha ezen alszom el, olyan, mintha Pista és Péter is velem lenne. Nem hiszem, hogy másik ágyon el tudnék aludni...” – kezdte lapunknak Joli néni, aki szerint fia tőle örökölte kézügyességét.

Fotó: Ripost

Hogy miket mesélt a fiáról az özvegy, elolvashatod a Ripost napilap keddi számában!

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

hirtv.hu

Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!