Ismét különleges videóval rukkolt elő a Platon Karataev

A Platon Karataev május elején megjelenő, Atoms című albumáról sorban jelennek meg az új és jobbnál-jobb dalok, a hozzájuk készült klipek pedig minden alkalommal teljesen elvarázsolják a nézőket. Bár az új album hangzásban eltávolodik az első lemez számaitól, ugyanabból a magból építkezik. A dalok a zsibbadást, a lebegést és a dermedtséget járják körül, hiszen Pilinszky szavaival élve, mindannyian didergő atomok vagyunk.

„A Wide Eyes című dal bolyongás az egyenes labirintusban, az elveszettségről, a választási lehetőség terhéről és a szabadság bénító erejéről szól. A számot végigköveti egy kettősség, a paradoxonok közötti őrlődés. Ezt jelképezi, hogy a szemeink csodálatra és a félelemre ugyanazt a reakciót adják: kitágul a pupillánk. Ez a szöveg készült el utoljára, így kicsit össze is foglalja az egész Atoms lemez hangulat- és érzésvilágát.”

– meséli Balla Gergely, a Platon Karataev énekes-gitárosa az új dalról.

„Meglepő módon ez az egyik legrégebben megírt dalkezdemény volt a Platonban. A szám korábbi verziója stabil pontja volt a setlistjeinknek a zenekar első évében, de később levettük róla, majd sokáig terveztük, hogy új dalt faragunk belőle, de nehéz volt túllépni a berögződéseken.”

- teszi hozzá Czakó-Kuraly Sebestyén, a zenekar énekese és gitárosa.

“Végül teljesen megvariáltuk a hangszerelést, kapott egy feszesebb keretet, új részeket és egy olyan szöveget is, ami sokkal jobban kifejezi a jelenlegi Platon Karataev-et. A Wide Eyes folyamata mentén nagyon jó érzés belegondolni, hogy miként alakult a zenei világunk az elmúlt három évben.”

Szombath Máté, rendező a videó alapkoncepciójáról mesélt:

„A klip lényege a négyzethálórendszerben ismétlődő utcasarkok közt való monoton bolyongás, ami szimbolikusan, vagy akár mint egy kellemetlen álomban, de egész életen át tart a születéstől a halálig. Ehhez szükségünk volt egy szuggesztív színészre, Kenéz Ágostonra, aki képes volt megjeleníteni a négy életkori stádiumot és mellette egy életúti krízist. Hogy hova vezette ki őt a toboz az útvesztőből? Egy dimenziónkon kívüli életfához, a művészeti és vallási kultúrában is ezt jelképező libanoni cédrushoz. A fekete-fehér fényelés szerepe a koncepcióban az általános binaritás erősítése. Az élet folyamatos döntéshozatali helyzetei: jobbra vagy balra, előre vagy hátra, fekete vagy fehér. És itt kanyarodik folyton vissza az ember nosztalgikusan a ”mi lett volna ha?„ kérdéshez. Mi lett volna, ha két fordulóval ezelőtt nem jobbra, hanem balra fordulok inkább? Ki tudjuk-e javítani régebbi rossz döntéseinket, ha visszafelé rohanunk, hogy elkapjuk még utolsó pillanatban azt, amit egyszer eldobtunk magunktól, mielőtt végleg koppan a földön?”