RETRO RÁDIÓ

Csőstül jön a baj: Meglopták a Balin rekedt műsorvezetőt

kandász andrea
Létrehozva2020. 03. 28. 09:40

Kandász Andrea hetekkel azelőtt utazott el az indonéziai nyaralásra, hogy a koronavírusból világjárvány lett volna. Most jönnének haza, ám a sors nagyon kibabrált velük.

Ha Kandász Andrea csak sejtette volna, hogy a koronavírus-járvány világméretűvé duzzad a családi nyaralás alatt, lefújta volna az utazást. Ezen azonban már nem rágódhat, hiszen egyik szerencsétlenség után éri a másik, mintha csak a sors akarná megbüntetni azért, hogy ilyen hosszú utazásra indult.

Fotó: Kandász Andi

Ázsia déli részén sokáig semmi nyomát nem lehetett látni sem pániknak, sem pedig a járvány terjedésének. Ám egyik napról a másikra drámaian megváltozott a helyzet, és éppen a tervezett hazautazásuk előtt szabadult el a káosz.

A közeli Srí Lankán például egy magyar családnak szinte szó szerint menekülniük kellett a szállodából. A Magyar Nemzet információi szerint különleges engedéllyel és rendőri kísérettel mehettek csak ki a reptérre. Ezt szerették volna elkerülni Andiék, ezért már jóideje szervezik az utat haza. A járataikat sorra törölték, és ahogyan a műsorvezető fogalmaz, megkezdődött a rémálom.

Fotó: Instagram

„Jelenleg már a reptéren vagyunk, de fogalmunk sincs, hogy most végre hazajutunk-e. A helyzet percről-percre változik, már tíz napja próbálunk elindulni, de folyamatosan törlik a járatainkat. Szép volt ez a nyaralás, de a vége… Hát maradjunk annyiban, hogy nem így terveztük. Itt most káosz van és mindenki őrült módon telefonálgat, hogy felférjen egy gépre...

-kezdte lapunknak a #Kandászmamik – #Sztármamik műsorvezetője. Andi már felvette a kapcsolatot a Magyar Külügyi Szolgálattal, ahol mindent elkövetnek, hogy segítsenek nekik feljutni egy repülőre.

A kialakult helyzeten az sem könnyít, hogy időközben ellopták Andi pénztárcáját, így a családnak most egy újabb nehézséget is le kell küzdenie.

Senki sem tudja, mikor és merre indulnak járatok Baliról
Fotó: Kandász Andi

„Elvileg volt egy járatunk péntekre, de a külügy most jelezte, hogy tudomásuk szerint azt is törölték, így vettünk jegyeket egy másikra. Illetve nem mi, hanem a velünk lévő többi magyar, mert közben ellopták a tárcám, amiben a készpénz mellett ott volt az összes bankkártyám is. Káosz van, a köbön. Fura megélni ezt a helyzetet, mert bevallom, erre nem számítottunk, habár így visszagondolva, talán kellett volna…”

- mondta a Ripost-nak Andi, aki ígérte, jelentkezik, ha tisztul a kép és sikerül elhagyniuk Balit.

Ezrével segít a külföldön rekedt magyaroknak a külügy Rengeteg olyan magyar állampolgárról tud a Külgazdasági és Külügyminisztérium, akik a koronavírus-világjárvány miatt külföldön rekedtek. Velük folyamatosan tartják a kapcsolatot és mindent megtesznek, hogy segítsenek nekik a hazajutásban. „A Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatosan dolgozik azon, hogy a külföldön rekedt magyarokat hazahozza” – nyilatkozta a külügyi szóvivő, aki hozzátette: az elmúlt napokban közel háromezer honfitársunkat sikerült hazahozniuk a világ számos pontjáról, ahol bajba kerültek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.