Létrehozva: 2020.02.13.

Bea asszony drámai vallomása: Elvesztette öccsét

A kétgyermekes anyuka még ma is nehezen beszél arról a traumáról, amit kislányként élt át. Bea mindennél jobban vágyott egy kistestvérre, de Gáborka sosem térhetett haza a kórházból.

Bea asszony élete legszebb pillanati közé sorolja két lánya születését, de első gyermeke érkezésekor a mennyek előtt megjárta a poklot is. Evelin ugyanis a szülés előtti napokban nem mozdult az anyaméhben, majd a kórházban kiderült, hogy gyenge a szívhangja, ezért Bea orvosa az azonnali császármetszés mellett döntött. Egy ilyen szituációban minden kismama a legrosszabbra gondol, de Bea fejében ott motoszkált egy gyermekkori emlékének rémképe is. Kislány volt még, amikor az öccse halva született… Gáspár Bea erről Kandász Andreának vallott a Kandász Mamik-Sztár Mamik felvételén.

Fotó: YouTube Kandász Mamik- Sztár Mamik

„Amikor aznap bekerültem a kórházba, az nem azért volt, mert megindult volna a szülés. Csak azért mentem be, mert Evelin nem mozgott és én aggódtam, hogy valami baj történt vele. Szóltam anyósomnak, aki elvitt a körzeti dokihoz, onnan pedig azonnal a kórházba irányítottak. Kiderült, hogy már zöld volt a magzatvíz és a szívhang is gyenge volt. Az azonnali császármetszés mellett döntöttek, hiszen még nem voltak szülési fájdalmaim és nem voltam kitágulva semennyire. Amikor az orvos megmutatta nekem és közölte, hogy mindene megvan és egészséges, akkor nyugodtam meg”

- mesélte Bea asszony, aki nemcsak azért rettegett a császármetszés előtt, mert veszélyben érezte kislányát, hanem azért is, mert sok évvel korábban egy rettenetes tragédia árnyékolta be a Balla család életét.

Az akkor hároméves Bea sokáig nem is értette, mi történhetett, hiszen édesanyja hatalmas pocakkal ment be a kórházba, de nem hozta haza a nagy izgalommal és szeretettel várt kisöccsét…

Fotó: YouTube Kandász Mamik- Sztár Mamik

„Kislány voltam, amikor született volna egy testvérem, vagyis meg is született, csak szegény már holtan jött a világra… Akkoriban még nem volt ultrahang, a röntgen pedig nem mutatta ki előre, hogy baj lehet. Ő lett volna Gábor… Arra emlékszem, hogy nagyon rossz volt ez nekem is, hiszen vártam, hogy anyu hazajöjjön a kisbabával. Folyamatosan kérdezgettem is őt, hogy hol van a tesóm, de ők először nem akarták megmondani, hogy mi történt. Azt mondák, hogy nem fog hazajönni, mert ő már az angyalokkal játszik. Én persze nem értettem, hogy ő miért szereti jobban az angyalokat, mint engem, így végül azt mondták nekem, hogy szegényke nagyon beteg volt és ezért halt meg. Ők maguk sem tudták igazán, hogy mi történt. Emiatt volt félelem bennem és mindenkiben, amikor kiderült, hogy császározni kell…”

- emlékezett vissza Gáspár Bea, akit második gyermeke érkezésekor sem került el a balsors. A #Kandász Mamik-#Sztár Mamik kameráinak azt is elárulta, hogy miután Virág mesterséges úton megfogant, az orvosok megállapították, hogy ikerterhességről van szó. A várandósság negyedik hetében azonban Bea takarítás közben leesett a létráról és az ütés következtében elvesztette az egyik magzatot…

Különleges hangulatú forgatás volt

Kandász Andrea jó néhány #Kandász Mamik-#Sztár Mamik epizódot forgatott már sztárszülőkkel és gyermekeikkel, de ritkán találkozott olyan nyíltsággal amivel Gáspár Bea és Evelin fogadta a stábot.

„Hozzászoktam már, hogy jófej családokkal beszélgetek, de Beáéknál tényleg hihetetlen volt a hangulat. Maradjunk annyiban, hogy már egy órája náluk voltunk, amikor fel tudtuk venni a beköszönést, de ezt szinte észre sem vettük. A két csaj megállás nélkül beszélt és beszélt, miközben folyamatosan készült valami étel a konyhában. Elképesztő hangulatú forgatás volt, de ez látszik a végeredményen is. Bár egy ország ismeri őket, azt hiszem, mégis sikerült rengeteg új dolgot megtudnunk róluk, de ezt hallhatja bárki a YouTube csatornán”

- mondta Kandi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője