A Biden-család sötét oldala: Kábítószer és prostituáltak: új fotók

POLITIK
3 éve

Kandász Andreának Göncz Árpád jósolta meg az örök szerelmet

Kandász Andrea egy véletlennek, vagy inkább a sors kegyének köszönheti, hogy 1997. október 4-én összetalálkozott Borszéki Ferenccel, akivel azóta elválaszthatatlanok.

Kandász Andrea és férje közös történetük kezdete egyébként egybeesik a TV2 indulásának napjával, hiszen Andi riporter, míg Feri operatőr volt abban az időben. Ez a találkozás szerelem volt első látásra, de ezt elsőként Magyarország akkori köztársasági elnöke, Göncz Árpád vette észre. Andi ugyanis aznap egyedüliként készíthetett interjút vele és Václav Havel cseh köztársasági elnökkel.

Fotó: Kandi

Feri és én a megismerkedésünk óta számoljuk a házasságunkat. Aznap indult a TV2, és a főnökeim engem jelöltek ki, hogy menjek el Prágába a Havel–Göncz-csúcstalálkozóra, és készítsek interjút a cseh elnökkel. Szerettem volna, ha egy olyan operatőr jön velem, akit már ismerek, de „sajnos” ő nem ért vissza egy másik munkáról, így Feri utazott velem. Már az utunk nagyon jól sikerült, gyakorlatilag megállás nélkül, végig beszélgettünk, de nem gondoltunk semmi többre, hiszen mindketten házasságban éltünk. Igaz, akkorra már nem volt minden tökéletes sem nála, sem nálam”

– idézte fel szerelmük kezdetét a Ripost-nak Kandász Andrea. Végül egyedüliként járt sikerrel aznap, ami az interjút illeti, miután kiszúrta, hogy Göncz Árpád és Václav Havel egy távoli sarokban beszélget egymással, a fiatal riporter pedig megszólította őket, és a magyar köztársasági elnök kedvesen igent mondott a nyilatkozatra.

Fotó: Kandi

„Végül remek interjúnk lett, és jól sikerült az élő bejelentkezés is, vagyis nagyszerűen működtünk együtt Ferivel. Árpi bácsi a végén ránk nézett, és megkérdezte, hogy házasok vagyunk-e. Persze mi zavartan mondtuk, hogy csak aznap ismerkedtünk meg. Erre ő ránk kacsintott, és közölte: „Akkor majd lesznek, drágáim…”

– idézte fel a beigazolódott jóslatot nevetve a TV2-n futó #KandászMamik-Szerelem, Szülőszoba, Család című műsor producer-műsorvezetője. Hogy Göncz Árpádnak mennyire igaza lett, azt az is jól mutatja, hogy Andi és Feri éppen a napokban ünnepelték 22. évfordulójukat.

Szerelmük ugyan példamutató, amelyeknek a jó házasságban élő baráti párok nagyon örülnek, mégis akadnak néhányan, akik képtelenek voltak elfogadni, hogy érzelmi közösségük egyre csak erősödik az évek, évtizedek alatt.

Fotó: Kandi

„Furcsa, de igaz, hogy voltak olyan barátaink, akik az évek alatt szép csendben kikoptak mellőlünk, pedig mi nem tettünk semmi mást, csak kimutattuk az egymás iránt érzett szerelmünket az ő társaságukban is. Éppen ez volt az, ami akaratunkon kívül éket vert közénk és néhány barátunk közé, mert a nők, szó szerint féltékenyek voltak, amiért a férjük nem úgy viszonyul hozzájuk, mint Feri hozzám. A pasik pedig attól érezték magukat rosszul, hogy otthon folyton azt hallgatták: nekik is úgy kellene viselkedniük, mint ahogyan azt mi tesszük egymással. Egyébként csendben jegyzem meg, a pasiknak és a csajoknak is igazuk volt”

– tárta szét a karját Kandász Andrea, aki a nap 24 órájában együtt van férjével, hiszen az irodán is osztoznak.

A műsorvezető éppen emiatt meglepődött, amikor szembesült a ténnyel, hogy több mint két évtizede tart a szerelem közte és a férje között. Ő ugyanis úgy érzi, legfeljebb egy év telt el azóta, hogy egy átdolgozott nap után megvallották egymásnak érzelmeiket, és Andi bemutatta Ferit kislányának, aki mára már 25 éves felnőtt nővé cseperedett…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kudarckrónika: még annál is szánalmasabban el lehet bukni egy fociaranyat, ahogy a Dortmund tette

origo.hu

A napon parkoló autóban ragadt egy egyéves kislány Dunaharasztin

borsonline.hu

Mutatjuk, melyik négy csillagjegyre vár élete legjobb nyara – te vajon köztük vagy?

mandiner.hu

The Washington Post: saját aknáikra kergetve rohannak vesztükbe az ukrán katonák

ripost.hu

Gyászol a magyar énekes, embert próbáló időszakon van túl

vg.hu

Eszelősen közel került a világ egy megrendítő erejű gazdasági válsághoz

origo.hu

Az utcán fenyegetőzött a Fekete Vonat sztárja, előkerült kétmillió forint is

travelo.hu

Botrány tört ki a Wizz Air egyik Budapest-Nápolyi járatán

ripost.hu

Édesanyja egyetlen tévedése okozott végzetes agykárosodást a csecsemőnek

ripost.hu

A magyar határhoz érnek a hírhedt Pokol Angyalai

ripost.hu

Ronaldo sokkoló a bejelentést tett: döntött a jövőjéről, itt folytatja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

A Bors úgy értesült: Jelentősen javult Gálvölgyi János állapota

SZTÁR

Csepregi Éva fia szoknyában locsol húsvétkor

SZTÁR

Oszter özvegye család nélkül húsvétozik, de nem marad egyedül

LOVE

Ő a következő? Sármos férfit ölelgeti Szabó Zsófit – Fotó

SZTÁR

Megszakad a szív! Sorra búcsúznak a hírességek Tina Turnertől - Fotó!

SZTÁR

„Ilyen stílussal menjen a cirkuszba énekelni”: kegyetlenül kiosztották Peter Srámeket

SZTÁR

Az anyaság első évéről beszélt a gyermekét egyedül nevelő szépségkirálynő

SZTÁR

Mindenkit lesokkolt Opitz Barbi friss fotója, több vitát is indított